April 22, 2020
Az elmúlt 30 évben az egymást követő kormányzatok céljai és programjai között mindig ott szerepelt az egészségügyi ellátás átalakítása. A sok elképzelés között még a mai napig sem dőlt el, hogy a pénzügyi, azaz a finanszírozási oldalról, vagy a szervezeti, vagyis a betegellátó intézmények oldaláról induljon az átalakítás. Most, a COVID-19 okozta járvány idején, az átalakítás szükségszerűen, az aktuális előrejelzések alapján, katonai módszerekkel történik. Bízhatunk abban azonban, hogy a járvány okozta átmenet után az újrakezdés lehetősége nyílik meg az egészségügy valós és hatékony újra felépítésére. Ehhez kívánom - az Ápolók napja alkalmából - az egészségügyi ellátás néhány jellegzetességét az ápolás, illetve az ápolók oldaláról bemutatni.
Egy 1991-ből származó forrásból tudjuk, hogy az egészségügyben foglalkoztatottak több mint fele szakdolgozó, körükben férfit csak elvétve lehet találni. Az ápoló szakmát kizárólag nők irányítják, és kétharmaduk kórházban dolgozik. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az egészségügy legmeghatározóbb résztvevői számuknál fogva és az általuk elvégzett munka fontosságára való tekintettel is az ápolók. A kórházakban egységesen, nagy számban biztosítják a működést.
A kórház professzionális bürokrata szervezet, amelyek meghatározó sajátsága, hogy a szervezetre jellemző munkát végzők tanult, tapasztalt, a munkájukat önállóan végző, azt hivatásnak tekintő, magas szintű tanulmányokat végzett emberek, akik tudják, hogy mi a feladatuk, és ismerik az azok ellátásához szükséges tennivalókat.
A kórházakra jellemző munka: a beteg emberek kezelése, gyógyítása. Egyértelmű, hogy a kórházban a szervezetre jellemző munkát meghatározó professzionalisták az orvosok. Kérdéses viszont, hogy hol a helye a kórház szervezetében a nővéreknek. Vajon a kisegítők csoportjába sorolhatók-e, vagy egy második professzionalista csoportként - az orvosokkal együtt - a szervezetre jellemző munkát végzik-e?
A nővérek szakiskolai vagy főiskolai tanulmányokat végeznek, az orvosok egyetemi diplomával rendelkeznek. A végzettségben a különbség egyértelmű, és ez sok mindent meghatároz. A betegekkel való találkozásban elsősorban az orvos feladata a bajmegállapítás - diagnózis. A kezelés orvosi és nővéri beavatkozást egyaránt jelent, az ápolás viszont a nővérek faladata. A betegek, a gyógyító munkán túl, felvilágosítást, bíztatást, a gyógyulást siettető tanácsokat egyaránt várnak a nővérektől és az orvosoktól. Lényeges különbség a nővérek javára, hogy míg az orvosok csak időnként találkoznak a kórházi tartózkodás alatt a betegekkel, a nővérek folyamatosan jelen vannak a betegek környezetében. Különbségként lehet azt is említeni, hogy az orvos feladatköre inkább a betegséggel foglalkozni, míg a nővérek feladata a beteg ember ápolása.
Az ápoló szakma (hivatás) számára alapvető, hogy a képzett nővérek is, az orvosokat segítő munka mellett, képzettségüknek megfelelően, hivatásként végezhessék munkájukat, a betegápolást.
Az ápoló és az orvos viszonyát - több más jellegzetesség mellett - nehezíti a nővérek többirányú elkötelezettsége. Elkötelezettek az orvos, mint irányító, meghatározó munkatárs felé, a beteg emberek, mint a munkájuk célja irányába, a kórház, mint munkaadó felé, és nem utolsó sorban az ápolói szakma, mint választott hivatás felé. A többnyire engedelmességgel együtt járó elkötelezettségek szövevényes rendszerében nagyon sokszor nem könnyű eligazodni.
Történelmileg a betegellátás az ápolással kezdődött, - lényegesen később - az ismeretek fokozatos és folyamatos bővülése jelentette az orvosi munka, majd az orvostudomány megjelenését és előretörését.
A nővérek folyamatosan, összehangolt, együttes munkával végzik az ápolást. A nővéri munka maga a menedzsment legnehezebb formája: olyan emberek munkáját (orvosok), illetve ellátását (betegek) kell összeilleszteniük, akik felett nincs hatalmuk. Ebben a bonyolult rendszerben a harmóniát az biztosítja, hogy a betegápolás elsősorban hivatás. A képzett nővér segíti az orvos munkáját és biztosítja a betegek ellátását figyelemmel és szakszerű ápolással. A kórház vezetése fogadja el, hogy két, munkájukat hivatásként vállaló csoport - az orvosok és az ápolók - végzi a szervezetre jellemző összetett munkát mind békeidőben, mind válságok idején.
Dr. Réthelyi Miklós
a Magyar Ápolási Egyesület tiszteletbeli tagja (1993)