Rövid leírás

Back Bernát

Szegeden született, középiskolai és egyetemi tanulmányait Bécsben folytatta. 1896-ban kezdeményezte a magyar állampolgárság megszerzését és Szegedre költözött. Az első világháborúban tartalékos hadnagyként szolgált. 1919-ben Szegeden az Antibolsevista Comité tagja volt. 1924 és 1929 között kormányfőtanácsos és németalföldi konzul volt. 1927 és 1944 között Szeged város küldötte a felsőházban. A Vidéki Malomiparosok Országos Egyesületének alapítója és 1924-ig társelnöke volt. A két világháború között a Back Bernát és Fiai Szegedi Gőzmalom és Vízvezeték Rt. tulajdonosa, a Közraktár és Malomipari Rt., a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár, a Kenderfonógyár Rt. és az Orion Bőrgyár Rt. elnöke volt.  Támogatta többek között Erzsébet királyné emlékére szobor felállítását, a Szegedi Egyetemi Ifjúsági Klub megépítését és a fogadalmi templom Szent Kereszt oltárának elkészítését. Tevékeny részt vállalt az első szegedi napközi otthon megépítésében. 1915-ben a szegedi lakosok számára ingyenes lisztőrlési és kamatmentes gabonavásárlási akciót hajtott végre, 1916-ban pedig létrehozta a háborúban megrokkant katonákat támogató alapot. A szegedi Rotary Club alapító tagja volt. Bégavári nemesi előnevet kapott.