Nemzeti Sírhelyek


Warga László, diósadi és tamáshidai

Rövid leírás

Warga László, diósadi és tamáshidai

Budapest Székesfőváros Városrendezési Osztályának vezetője (1922–1929), a József Műegyetem, ill. a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Városépítési Tanszéke, ill. Városépítési Intézete alapító tanszékvezető ny. r. tanára (1929-től).

A városépítés nemzetközileg is elismert magyar úttörője. Számos tervet készített a főváros egyes – főleg közlekedésügyi szempontból fontosabb – részeinek rendezésére, melyek közül nem egy, pl. a Tabán első rendezésének terve 1910-ben külföldi kiállításokon is feltűnést keltett. Kelenföld rendezésének tervében (1913) a külföldet is megelőzve elsőként alkalmazta a modern városépítésben általánossá vált keretbeépítési elvet. Az I. világháború után készített rendezési tervei (pl. Kelenföld, Gellérthegy, Sas-hegy stb.) a főváros modern nagyvárosias fejlődésének kereteit jelölték ki. Terveiben a forgalmi és gazdaságossági szempontok mellett először kapott helyet a fásított területek arányos elosztásának és összefüggő zöldövezetté alakításának gondolata. Az 1930-as években elkészítette a budapesti városközpont, a tabáni fürdőközpont és az óbudai hídfeljáró kialakításának terveit; Nagykőrös, Miskolc, Székesfehérvár, Szombathely, Salgótarján stb. városrendezési terveit. A Belgrád és Brassó rendezésére kiírt nemzetközi pályázaton I., az Antwerpen rendezésére kiírt pályázaton III. díjat nyert. A korszerű városrendezés elveinek első jelentős hazai képviselője és rendszerezője, s az építészképzésbe való bevezetője.