Nemzeti Sírhelyek


Szvorényi János József

Rövid leírás

Szvorényi János József

Középiskoláit Egerben végezte. 1833-ban az egri növendékpapok sorába lépett és folytatta filozófiai tanulmányait. 1835-ben a teológiát kezdte hallgatni Egerben, de a harmadik év befejezése után, 1838. szeptember 14-én a ciszterci rendbe lépett. 1839-ben tanár lett Székesfehérváron, ahol 1840. augusztus 17-én pappá is szentelték. 1846-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1849-ben egri tanár, 1854-ben az akadémia által a magyar–német műszótár szerkesztésére kiküldött bizottság tagja lett, így Pestre költözött. A szótár elkészülte után, 1856-ban visszatért Egerbe, tanárnak. 1866-ban ugyanott igazgató lett és 1868-tól egyúttal perjel is. 1886-ban érdemeinek elismeréséül a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. 1892-ben a főigazgatói címet kapta. Vitkovics Mihály és Szemere Pál műveit sajtó alá rendezte. Kiváló pedagógus volt, tankönyveit széles körben alkalmazták.

Egerben hunyt el, a hatvani temetőben nyugszik.