Nemzeti Sírhelyek


Szügyi Zoltán

Rövid leírás

Szügyi Zoltán

Az első világháború során önkéntes volt, helytállásért hadapród-őrmesterként arany vitézségi érmet, tisztként katonai érdemkeresztet és Vaskorona rendet kapott.

 

1923-ban századosként reaktiválták, a későbbiekben a várpalotai lövésziskola tanára lett. 1942-től ezredes, a 2. magyar hadsereg 43. gyalogezredének parancsnokaként 1942-43-ban részt vett a Don menti harcokban és az azt követő visszavonulásban. Az 1943 januári szovjet áttörés lassítása és részbeni feltartóztatása miatt kitüntették. 1944-ben a Szent László hadosztály megszervezésekor annak parancsnoka lett vezérőrnagyként. Részt vett a Garam menti, majd a dunántúli harcokban.

Közben felvette a kapcsolatot a szovjetellenes nemzeti ellenállással. Céljuk, hogy a hadosztállyal nyugatra menve a brit csapatok előtt kapituláljanak. 1945. május 10-én sikerült csapatait az Alpokon keresztül az angol megszállási övezetbe átmenteni.

 

A budapesti kormány háborús bűnösség címén kikérte az angoloktól, akik felkínálták neki a szökés lehetőségét, de nem élt vele. A Népbíróság 1948-ban 10 évre ítélte, amelyet később életfogytig tartó fegyházbüntetésre súlyosbítottak. Az 1956-os forradalom idején kiszabadult, de hamarosan újra börtönbe került. 1957 őszén kegyelmet kapott, ezt követően segédmunkásként dolgozhatott.

Szügyi Zoltánt a Legfelsőbb Bíróság 1994. március 31-én a háborús bűnösség vádja alól felmentette.