Híd a múlt és a jelen között – okos parcellakövet avattak az avasi temetőben
minap.hu 2025. szeptember 9.
A kövön szereplő QR kód segítségével bárki könnyedén megismerheti a sírkertben nyugvó nemzeti nagyjaink történetét.
Okos parcellakövet avattak az avasi temetőben hétfőn. A QR kóddal ellátott eszközöket a Nemzeti Örökség Intézet helyezi ki azokba a sírkertekbe, ahol ismert és elismert nagyjaink védett síremlékei találhatók. A miskolci avatón elhangzott, az első ilyen parcellakövet Keszthelyen állíották fel, legutóbb pedig Korpácson avattak hasonlót.
Nemzeti Örökség Intézetének kulturális igazgatója úgy fogalmazott: Miskolc harmincegy védett sírjából tíz található az avasi temetőben, köztük például a Szemere vagy a Latabár családé. Ringerg Csaba elmondta azt is, ezen kívül további tíz miskolci sírkert kap majd hasonló parcellakövet.
– Ez az alkalom nemcsak az emlékezésről szól, hanem a jövőbemutató pillanat is. Az okos parcellakő avatásával egy új eszközt adunk az emlékezet térnyeréséhez. ez a technikai újítás lehetővé teszi, hogy a látogatók ne csak a sírköveket lássák, hanem megismerjék a temetőben nyugvó nagyjaink élettörténetét. Az okos parcellakő azt üzeni: a kegyelet és a modern technológia nem állnak ellentétben egymással. Ellenkezőleg: együtt segítenek abban, hogy múltunk tisztelete erősebb legyen a következő generációban is, így hiszem, ezzel az avatással hidat emelünk a múlt és a jelen között – jelentette ki.
Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere köszönetet mondott az intézetnek, hogy Miskolcra is elhozták ezt az innovációt.
– Miskolc története azt mutatja, hogy az ember a jövőt tisztán és helyesen csak a múlt tanulságain keresztül tudja megérteni. Ez a parcellakő a modern kor vívmánya, olyan itt nyugvó emberek sorsát, életét ismerteti meg, akik kivétel nélkül a magyar történelem kiemelkedő alakjai voltak. Olyan férfiakét, akik nem csupán szemtanúi, hanem aktív formálói voltak annak a kornak, amelyből most üzennek nekünk mosta jelenbe. Jogászok, politikusok, az egyház és a tudomány nagyjai – jelentette ki.
Kiss János országgyűlési képviselő kijelentette, az okos parcellakő is bizonyítéka annak, hogy a magyar nemzetnek fontos a múltra való emlékezés, a hagyományok megőrzése. „A magyarok nemzettudata természetesen sok mindenre támaszkodik az elmúlt évszázadokból, de az biztos, hogy alappillére a nemzeti nagyjainkra emlékezete Az ő történetük válik most könnyebben megismerhetővé ezeknek a parcellaköveknek köszöngetően” – tette hozzá.
A cikk itt olvasható.