Az 1849-ben kivégezett Batthyány Lajost, a nemzet mártírját, temetését, a "nemzeti gyász nagy pillanatát" illetve és mauzóleumának építésének történetét mutatja be a NÖRI-füzetek hatodik száma.
1849. október 6-án reggel Aradon kivégezték az 1848−49-es szabadságharc tizenhárom magyar katonai vezetőjét, Pesten pedig ugyanezen a napon agyonlőtték gróf Batthyány Lajost (1807–1849), az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökét.
Holttestét az osztrákok a Józsefvárosi temetőben akarták szándékosan jeltelenül eltemetni, de titokban átszállították a pesti ferences templomba és annak kriptájában helyezték el. Batthyány méltóságteljes újratemetésére a kiegyezés után adódott lehetőség. 1870. június 9-én százezres tömeg kísérte utolsó útjára. Második nyughelyét egy egyszerű márvány sírbolt és fedlap alkotta. Az egykori miniszterelnöknek azonban nagyszabású síremléket szántak. A Pesti Napló gyűjtést indított, majd a befolyt összegből nemzetközi pályázatot írt ki, amelyet Schikedanz Albert nyert meg.
A mauzóleumot 1872 és 1874 között építették meg, neoreneszánsz építményből és historizáló, akadémikus plasztikából tevődik össze. Homlokzata teraszos kiképzésű, az alsó teraszról nyílik a kripta. Felső teraszára kétoldalt mellvéddel övezett lépcső vezet. A felső részen párkánnyal szegélyezett padka fut körbe, a főpárkányt díszítőkorlát koronázza. Az elkészült mauzóleum ugyan monumentális lett, de a pénzforrások hiánya miatt befejezetlen maradt.