A haza bölcse, a nemzet halottja, a passzív ellenállás vezéralakja: a NÖRI-füzetek hetedik száma az 1876-ban elhunyt Deák Ferenc temetésének történetét, és gigászi mauzóleumát mutatja be.
Deák Ferenc (1803−1876) nemzeti panteonunk kiemelkedő államférfija, a „haza bölcse.” A reformkorban országgyűlési követ, a liberális ellenzék meghatározó tagja. A koros államférfi szívinfarktus következtében hunyt el 1876. január 28-án. A nemzet saját halottjának tekintette, személyében a pártok felett álló és az össztársadalmi érdekeket szem előtt tartó hazafira emlékezett. Deák temetése volt a dualizmuskori főváros első igazán teátrális ceremóniája. A halottat a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel, ahol Erzsébet királyné is lerótta kegyeletét, a kiegyezést ellenző Kossuth Lajos pedig békéltető mirtuszágat küldött. Innen indult 1876. február 3-án a több ezer fős gyászmenet.
A végleges síremlék – amelynek helyét a Fiumei úti temető legmagasabb pontján, két főút találkozásánál jelölték ki – tervezésére kiírt, széleskörű érdeklődés övezte pályázaton Gerster Kálmán nyert. Az 1887. május 21-én felavatott sírbolt a magyarországi funerális művészet egyik legkiemelkedőbb alkotása, méltó párja kora jeles európai sírépítményeinek.