A Fiumei úti Sírkert (Kerepesi temető) Magyarország egyik legrégibb összefüggően megmaradt sírkertje. Egész Európában az egyik legteljesebb „Nemzeti Pantheon”, ahol történelmünk és kultúránk nagy alakjai: politikusok, művészek, tudósok nyugszanak. A temető hatalmas, 56 hektáros területen fekszik.
A Fiumei úti Sírkert (Kerepesi temető) Magyarország egyik legrégibb összefüggően megmaradt sírkertje. Egész Európában az egyik legteljesebb „Nemzeti Pantheon”, ahol történelmünk és kultúránk nagy alakjai: politikusok, művészek, tudósok nyugszanak. A temető hatalmas, 56 hektáros területen fekszik.
A reformkorban Pest és Buda területén számos kisebb temető működött. Az 1840-es évekre ezek nemcsak beteltek, hanem akadályozták is a települések terjeszkedését. 1847-ben Pest város tanácsa nagy területű köztemető létesítését határozta el a település határain kívül, az úgynevezett „Kerepesi földeken”. Az első temetésekre csak az 1848/49-es szabadságharc után került sor. Kezdetben főleg módos pesti polgárcsaládok temetkező helye volt. Köztemetői feladatkörét megőrizve, a múlt század későbbi évtizedeire a Kerepesi temető egyre inkább „dísztemetővé” is vált: a magyar nemzet kiemelkedő személyiségei, politikusok, írók, művészek, tudósok kaptak itt díszsírhelyet. „Nemzeti Pantheon” létesítésének szükségességét már gróf Széchenyi István fölvetette 1841-ben írt Kelet népe című munkájában. Az „üdvleldét” ő valahol a budai hegyekben képzelte el – végül is a Kerepesi temető kezdett ilyen szerepet betölteni temetkezőhellyé átalakulni.
A sorozat első köteteként az 1849-ben megnyitott, majd Budapest Székesfőváros által 1885-ben dísztemetővé nyilvánított Fiumei úti – másként Kerepesi úti – temető jelenleg jó és bemutatható állapotban lévő sírjairól készült képzőművészeti album jelent meg. Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és a sorozat főszerkesztője előszavában ekként ismertette az egykori Nemzeti Kegyeleti Bizottság hitvallását: „A Nemzeti Kegyeleti Bizottság az élő társadalmat, a jövőt szolgálja. A kegyelet nagy összetartó erő az élőkben és ezáltal a jövő építésének záloga is. Ahol egyformán tisztelik az eleveneket és holtakat, az egészséges társadalmat teremt… A temető nyitott történelemkönyv mindenki számára.”