Debrecen
Emlékponttá nyilvánítás éve: 2026
A Debreceni Református Kistemplom – közismert nevén Kistemplom vagy Csonkatemplom – Debrecen szívében, a Piac utca és a Széchenyi utca találkozásánál, a Révész téren áll. Az eredetileg barokk stílusban emelt templom külső arculatát az 1876-os, neoromán szellemű átépítés határozza meg, amely máig meghatározó eleme a városképnek.
A templom helyén a 18. századig egyszerű faépület szolgált istentiszteleti helyként, amelyet kezdetben „szín”-nek neveztek. A később elterjedt „kistemplom” elnevezés arra utalt, hogy a város nagyobb temploma akkor még az András-templom volt. A Rákóczi-szabadságharc idején a bevonuló császári csapatok megszentségtelenítették az épületet, amikor istállóként használták. Az 1719-es tűzvész a fatemplomot teljesen elpusztította.
Az új, immár kőből épült, mintegy 1600 fő befogadására alkalmas templom építését Báthory Szabó András cívis polgár adománya tette lehetővé. 1726-ra toronygombja is a helyére került, ám az 1727-es újabb tűzvész súlyos károkat okozott az épületben. A helyreállítás négy évet vett igénybe.
A templom belső értékei közül kiemelkedik az 1790-ben készült, copf stílusú szószék. Orgonáját Kiszeli István építette, gazdagítva ezzel a gyülekezet zenei szolgálatát.
A torony eredetileg hagyma alakú sisakkal zárult, amelyet 1907-ben egy hatalmas szélvész megrongált. Bár kijavították, az alföldi szelek rövid időn belül ismét súlyosan károsították, végül teljesen elpusztították. Az építészek végül kupola nélküli, bástyaszerű lezárást alakítottak ki. Innen ered a „Csonkatemplom” elnevezés, amely mára szeretetteljes helyi névvé vált. Az épület lebontása többször is felmerült, ám Schulek Frigyes országos hírű építész megőrzését és felújítását javasolta, így a templom fennmaradhatott.
A templom falai között 1860-ban jelentős egyháztörténeti esemény zajlott: itt tartották azt a nagygyűlést, amely a protestáns egyházak önkormányzatát korlátozó császári-királyi rendelet ellen tiltakozott. A hagyomány szerint a császári megbízott a gyűlés betiltását hirdette ki, mire Balogh Péter püspök így válaszolt: „Én pedig az Isten nevében megnyitom!” Az esemény a szabadságharc utáni időszak egyik fontos jelképes pillanatává vált.