A Fiumei úti sírkert és az 1956-os forradalom és szabadságharc
2026. október 29.
A Fiumei úti sírkert története az 1956-os forradalom idején új fejezettel bővült: 1956 novembere és 1957 májusa között a budapesti utcai harcokban életét vesztő embereket temették el itt. A történeti áttekintés és a temetői főkönyvek alapján összeállított adatbázis a sírkert 1956-os szerepét és az áldozatok személyes adatait is bemutatja.
Történeti áttekintés
Az 1948-tól kialakuló kommunista diktatúra kezdetben nem igazán tudott mit kezdeni a budapesti Kerepesi úti temetővel (mai nevén Fiumei úti sírkert). Egyrészt itt voltak azoknak a történelmi szereplőknek a sírjai, akiket a kommunista narratíva is példaképnek tekintett: például Táncsics Mihály, Kossuth Lajos, Ady Endre, József Attila. Ráadásul itt található az ország legnagyobb szovjet katonai temetője is. Másrészt a sírkert a letűnt polgári, „kapitalista-burzsoá” világ legjelesebb képviselőinek kiemelt temetkezési helye is volt egyben. Végül 1952. szeptember 30-án megszületett a határozat a Kerepesi úti temető bezárásáról. Ezt követően különböző elképzelések születtek a temető sorsát illetően, még az is felmerült, hogy teljesen felszámolják a sírkertet. Tóth Vilmos A Kerepesi temető másfél évszázada című munkájában erről az időszakról a következőket írta: „Máig találgatások tárgyát képezi, hogy a Rákosi-korszak vezetői tényleg a földdel akarták-e egyenlővé tenni az egész temetőt, és ha igen, pontosan mi volt az oka annak, hogy a Temetkezési Vállalat végül elállt ettől a tervtől, és csak egyes részterületeket ürített ki. [...] 1956. május 17-én, egy, a közvetlen előzmények alapján kissé meglepő fordulattal a Kerepesi úti temetőt a Fővárosi Tanács 608/20. számú rendelete zárt temetővé és Nemzeti Panteonná nyilvánította, amelynek – a deklarált cél szerint – temetőből emlékparkká kell válnia, ahol csak a neves sírok maradhatnak a helyükön, és ahol a továbbiakban is csak a politikai, társadalmi, művészeti és tudományos élet nagyjait lehet eltemetni. Ezt követte a temető védett területté nyilvánítása, amely szimbolikusan is mintegy előkészítette a temető sorsának igazi fordulópontját, a Rajk-temetést. Az 1949-ben koncepciós perben kivégzett, majd rehabilitált Rajk László, valamint Szalai András, Pálffy György és Szőnyi Tibor újratemetésére 1956. október 6-án került sor”, a Kossuth-mauzóleum szomszédságában.
Ilyen előzmények után érkezett el az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka. 1956 novemberétől a sírkert lényegében újra köztemetőként funkcionált. Valószínűleg ebben szerepet játszhattak a politikai változások is, de elsősorban inkább a kényszer szülte ezt a döntést: a budapesti utcai harcok áldozatait minél gyorsabban el kellett temetni.
Az 1956. évi temetői főkönyv szerint november 1-jétől kezdődött el az utcai harcokban elhunyt személyek ide temetése. Döntő többségüket az ekkorra már kiürített 21-es parcellában helyezték örök nyugalomra, de a sírkert más részeibe is történtek temetések. A legintenzívebb időszak 1956 novembere és decembere volt, de mivel az elhunytak egy része később, kórházban halt bele a harcok során szerzett sérüléseibe, más részüket pedig ideiglenes sírokból hozták a sírkertbe, így a temetések/áttemetések egészen 1957 májusáig elhúzódtak. A rendelkezésre álló adatok alapján 1956 novembere és 1957 májusa között a budapesti utcai harcok 456 áldozatát helyezték itt végső nyugalomra. Ebből 425 személyt a 21-es parcellában temettek el: vegyesen kerültek ide a kommunista hatalom védelmében elhunyt karhatalmisták, a velük szemben álló szabadságharcosok és az ártatlan civil áldozatok. Azonban a forradalom leverését követően megszilárduló kommunista hatalom vezetői számára elfogadhatatlan volt az az állapot, hogy a párthoz hű mártírok a rendszer ellen fegyverrel támadó „ellenforradalmárok” mellett nyugodjanak. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetősége már 1957 tavaszán elvi döntést hozott arról, hogy a kommunista mártírokat el kell különíteni az „ellenforradalmároktól” és a civil áldozatoktól. Erre aztán hamarosan sor is került.
1959-ben adták át a sírkert 13-as parcellájában felépített Munkásmozgalmi Mauzóleum épületét, ahol a munkásmozgalom nagyjai között helyet kapott az 1956-os forradalom néhány szimbolikus kommunista áldozata is, köztük Mező Imre vezető beosztású pártfunkcionárius, aki az október 30-ai Köztársaság téri pártház ostroma során vesztette életét (1957 és 1990 között a Fiumei út az ő nevét viselte). 1960-ban átadták a sírkert 3-as parcellájában kialakított, kör alakú, úgynevezett „hősi parcellát”, vagy „mártír sírkertet”, ahová a 21-es parcellában lévő karhatalmistákat temették át (összesen 48 személyt), de más temetőkből is helyeztek át ide különböző fegyveres szervezeteknél szolgált áldozatokat. Ezt a területet manapság a karhatalmisták parcellájának nevezik.
A 21-es parcella köré a Budapesti Temetkezési Vállalat sövényt ültetett, így próbálták meg vizuálisan elszigetelni, eltakarni a kíváncsi szemek elől ezt a részt, ugyanakkor a hozzátartozók szabadon látogathatták, gondozhatták a sírokat. 1982-ben, a 25 év porladási idő letelte után felmerült annak a lehetősége, hogy felszámolják a sírokat és kiürítik a 21-es parcellát. Emiatt a ’80-as évek elején több elhunyt földi maradványait a hozzátartozók más temetőkbe helyeztették át. Végül a sírok felszámolására nem került sor, de az áttemetések következtében a parcellában nyugvó ’56-os áldozatok száma 238 főre csökkent.
A rendszerváltás óta a 21-es parcella az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékhelyeként működik. 1999-ben állították fel a parcella közepén látható ’56-os emlékművet, amely Gömbös László szobrászművész alkotása. A ’90-es években a 21-es parcella szomszédságában lévő 21/1-es parcellában dísztemetőt alakítottak ki, amely a Politikai Foglyok Országos Szövetségének rendelkezésébe került.
Személyi adatbázis
Az alábbiakban az 1956-os forradalom Fiumei úti sírkertben eltemetett áldozatairól szeretnénk átfogó képet adni, amelyhez a statisztikai elemzés módszertanát hívjuk segítségül. Mindazon személyek adatait figyelembe vesszük, akiket 1956-1957 folyamán ide temettek, függetlenül attól, hogy a későbbiekben áthelyezték-e őket más temetőbe. Tehát összesen 456 személy adatait vizsgáljuk. Az adatokat az 1956-os és 1957-es temetői főkönyvek alapján állítottuk össze. A százalékértékeket kerekítve adtuk meg.
> Nemek megoszlása:
férfi 391 fő (86%),
nő 65 fő (14%).
> Halálozási dátumok megoszlása:
1956 októberben 134 fő (29,5%), novemberben 260 fő (57%), decemberben 15 fő (3,5%),
1957 január és április között 5 fő (1%),
nincs megadva dátum 42 fő (9%).
> Temetések dátumainak megoszlása:
1956 novemberben 182 fő (40%), decemberben 130 fő (28%),
1957 januárban 30 fő (7%), februárban 60 fő (13%), márciusban 24 fő (5%), áprilisban 14 fő (3%), májusban 13 fő (3%),
nincs megadva dátum 3 fő (1%).
> Az életkor megoszlása:
1 és 10 év közötti 10 fő (2%),
11 és 20 év közötti 97 fő (21%),
21 és 30 év közötti 120 fő (26,5%),
31 és 40 év közötti 71 fő (15,5%),
41 és 50 év közötti 58 fő (13%),
51 és 60 év közötti 48 fő (10,5%),
61 és 70 év közötti 30 fő (6,5%),
71 és 80 év közötti 9 fő (2%),
81 és 90 év közötti 3 fő (1%),
nincs megadva életkor 10 fő (2%).
> A lakhely megoszlása:
Budapest I-IV. kerület 10 fő (2%),
Budapest V. kerület 20 fő (4,5%),
Budapest VI. kerület 25 fő (5,5%),
Budapest VII. kerület 48 fő (11%),
Budapest VIII. kerület 117 fő (26%),
Budapest IX. kerület 60 fő (13%),
Budapest X-XII. kerület 19 fő (4%),
Budapest XIII. kerület 19 fő (4%),
Budapest XIV. kerület 28 fő (6%),
Budapest XV-XXII. kerület 25 fő (5,5%),
vidéki lakhely 29 fő (6,5%),
nincs megadva lakhely 56 fő (12%).
> A foglalkozások alapján, a könnyebb áttekinthetőég érdekében, összefoglaló kategóriákat állítottunk fel. A 8 és 16 év közötti áldozatokat akkor is a diák kategóriába soroltuk, ha ez nem volt külön feltüntetve.
A kategóriák megoszlása:
fizikai dolgozó, munkás, kisiparos 180 fő (39%),
diák, főiskolás, egyetemista 61 fő (13%) ,
kereskedelem vagy szolgáltatás területén dolgozó 50 fő (11%),
katona, rendőr 40 fő (9%),
B.M. dolgozó, B.M. tiszt, pártszervezeti alkalmazott 21 fő (5%),
köztisztviselő, magántisztviselő 20 fő (4,5%),
mérnök, tanár, kutató, jogász 19 fő (4%),
háztartásbeli 14 fő (3%),
nyugdíjas 12 fő (3%),
egészségügyi dolgozó 9 fő (2%),
nem iskoláskorú gyermek 6 fő (1,5%),
tűzoltó 5 fő (1%),
nincs megadva foglalkozás 19 fő (4%).
A fenti adatok alapján a következő összegző megállapításokat tehetjük:
· az elhunytak döntő többsége férfi volt;
· a halálesetek közel egyharmada az október végi forradalmi események során következett be, míg kétharmada a november 4-ei szovjet támadás során kialakuló utcai harcok következménye volt;
· a temetési dátumok alapján megállapítható, hogy egyrészt igyekeztek minél gyorsabban eltemetni az elhunytakat, másrészt jelentős számban kerülhettek ide ideiglenes nyughelyekről áthelyezett személyek is;
· az életkori megoszlás alapján kijelenthető, hogy az elhunytak csaknem fele nagyon fiatal volt, a 11 és 30 év közötti korosztályhoz tartozott;
· az áldozatok fele Budapest VII., VIII. és IX. kerületében lakott, vagyis a sírkert közelében lévő kerületekben;
· a foglalkozási kategóriák alapján kijelenthető, hogy szignifikánsan kiemelkedik a fizikai dolgozóként, munkásként tevékenykedők száma, de jelentős a diákok és a kereskedelemben, szolgáltatásban dolgozók aránya is.
Az elhunytak adatait tartalmazó adatbázis ide kattintva érhető el. Az adatbázis összeállításában nyújtott segítségért hálás köszönet illeti Jakab Csanádot, a NÖRI munkatársát.
Dr. Szabó Viktor
történész, idegenforgalmi osztályvezető
Nemzeti Örökség Intézete
Kép forrása: Fortepan / Peter, Isaac
Felhasznált források:
Apor Péter: Az elképzelt köztársaság. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2014
Tóth Vilmos: A Kerepesi temető másfél évszázada. Budapesti Negyed 24. (1999/2)
Fiumei úti sírkert 1956. évi temetői főkönyve
Fiumei úti sírkert 1957. évi temetői főkönyve
Politikai Foglyok Országos Szövetsége 1956-os áldozatokról készült listája