2019. november 16.
„Azt hiszem, azért bírok ennyi munkát, mert változatlanul megőriztem gyermekes tulajdonságomat: szerepet játszani. És változatlanul megőriztem egy férfias tulajdonságomat: (ne értsenek félre): van mondanivalóm.” „Ami engem ma is folyton kutatóvá, folyton elégedetlenné, örök mohóvá, kielégíthetetlenné tesz, bevallom ez a színház szerelem.” „A reneszánsz vér, a reneszánsz fantázia és kutató láz, ami az életeszményem.” Básti Lajos
Básti Lajos a 20. század magyar színművészetének kiemelkedő alakja, az egyik legszebben beszélő és sok szerepet eljátszó színművész 1911. november 17-én született Keszthelyen.
Apja Berger Rezső rövidárú kereskedő, anyja Fuchs Emma. Két ellentétes természetű ember: apja kevés mozgású, nagy szál, hallgatag ember, anyja, pedig egy nagyon szép szőke asszony, aki mint a higany, állandóan szaladt, tervezett, számolt és veszekedett. A két ellentétes természetű ember nemcsak egymás életét teszi tönkre, hanem Básti Lajos gyerekkorát is megmérgezi.
Básti Lajos tíz éves korától a keszthelyi premontrei rend katolikus főgimnáziumában végzi tanulmányait.
Egy nap apja bejelenti, hogy Pestre utazik, aztán sosem látják többet. Májrákban szenvedő anyját ő a 16 éves kamasz ápolja a négy évvel később bekövetkező haláláig.
Talán nehéz családi háttere is közrejátszik abban, hogy nem tartozik a legjobb tanulók közé. Fiatalkorában is megmutatkozik egész élete által bizonyított nagy erőssége: az óriási munkabírása, és hogy képes egyszerre helyt állni a rá háruló sok feladat között. Iskolai tanulmányai mellett Keszthely híres cigányprímásától hegedülni is tanul. Később ez a zenei alapozás teszi majd alkalmassá, hogy a prózai szerepeken túl zenés operettekben is sikerrel szerepeljen.
1930-ban érettségizik, és két évvel később Pestre költözik. Azt tervezi, hogy író vagy orvos lesz. Ám közben megismerkedik a színésznek készülő Mányai Lajossal, akinek hatására korábbi elhatározását megváltoztatva felvételire jelentkezik a színiakadémiára. A bizottságnak elég tőle mindössze egy Ady vers elmondása, és felveszik.
Az 1932/33–as tanévben együtt kezd Fónay Mártával, Gobbi Hildával, Perczel Zitával, Szörényi Évával, Horváth Ferenccel és Gellért Endrével. Az akadémiai éveiben nemcsak tehetségével, de összetűzéseivel is felhívja magára a figyelmet. Utolsó éves korában például kedvenc és szeretett tanára Ódry Árpád, az akadémia igazgatója „tiszteletlen magatartása” miatt kénytelen egy időre kitiltani a Nemzeti Színházból.
1935-ben szerez diplomát a Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. Színésszé válására később így emlékszik vissza „…tudom, hogy külsőm hendikepel. Szőke vagyok és kék szemű. Arcom szabályos, nehezen hitték el, hogy jó színész leszek. Pedig esküszöm mindenre, hogy ha félvállú, kopasz és vizenyős tekintetű volnék, akkor is színésznek mentem volna.(…)
Ő az akkori színésznemzedék egyik nagy ígérete. A szimpatikus, kulturált, jó megjelenésű és szép orgánumú színész Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdi pályafutását. A filmesek is felfigyelnek rá és a mozilátogató közönség előtt hamar ismert lesz. Első filmszerepe a Szent Péter esernyőjének Wibra Gyurija.
1937-ben szerződik a Jób Dániel vezette Vígszínházba. Első premierje a Pesti Színházban Molnár Ferenc: Delila. c darabjának ősbemutatója, melyben Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő a partnerei. Játszik Tolnay Klárival és Mezei Máriával is. Sommerset Maugham „Az asszony és az ördög” színművében Karády Katalin és Greguss Zoltán a partnerei.
1939-ben Londonban tölti a nyarat és a koraőszt. Több állásajánlatot is kap, de nem akar kint maradni és hazajön. Egy visszaemlékezésében elmondja, hogy „bizonyára befutottam volna, körülbelül ugyanazt a karriert, amit a mi Vígszínházi Lukács Palink, Paul Lukasz, és játszhattam volna egy életen át a külföldi figurákat. Idegeneket, akiknek a kiejtése más, aki nincs otthon… Hogyan jutott volna osztályrészemül ennyi gyönyörűség, ennyi szép harc Szophoklész Shakespeare, Moliere, Madách, Katona, Vörösmarty, Illyés Gyula és Németh László, Osztrovszkij és Gorkij, Bernard Shaw és Szimonov, O’neill, Tolsztoj, Schiller és Strindberg, Ben Johnson és Artúr Miller, és mind, mind, a többiek…
„És hogyan születtek volna ilyen gyerekeim, mint ezek a drágák, akik soha nem úgy köszönek, hogy hello mami, hello daddy, hanem azt mondják: szia anyu és szia apu.”
A háború kitörése után – a zsidótörvények miatt – egyre kevesebb szerepet kap. Még egy-egy szerepet játszik a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig – néhány irodalmi esttől eltekintve – színházi előadásokban nem szerepelhet.
Az eltiltás idején írja és állítja össze első „Szerelmes antológia” c kötetét, melyhez ismert művészektől és szerzőktől kér írásokat. Kiad egy lemezt is, melynek oldalaira ő mond verseket. Saját kiadásban jelenteti meg „Sziréna” című kötetét, mely szüleiről, szerelmeiről, színházról és életéről szól. Őszintén megvallja, hogy: „… Magam előtt is szégyellem magamat, mert a kritikám fejlettebb, mint a készségem, és tudom, hogy ez a pár novella, amit itt összeraktam, ez még nem írás….”
1942-ben munkaszolgálatra hívják be. A háború alatt sokfelé megfordul: így a Délvidéken, majd Lemberg környékén, később a keleti Kárpátok tájékán, végül Sátoraljaújhelyen is. Társaiban gyakran ő az, aki tartja a lelket, és aki kitartásra buzdítja őket. A háború utolsó hónapjaiban Pesten bujkál hamis papírokkal. A szenes ember szerepét annyira élethűen játssza, hogy ismerősei sem ismerik fel. Végül sok szerencsének és lelkierőnek köszönhetően megmenekül.
A háború után több mint két évtizeden keresztül a Nemzeti Színház emblematikus színművésze. Egy visszaemlékezésében így fogalmaz: Hazajöttem a Nemzetibe, és minden hétfő-kedd-szerda-csütörtök-péntek-szombati örömömnek ez a vasárnapja. (…) Boldog vagyok, hogy a Nemzeti Színház tagja lehetek. Játszottam már színészi pályámon valamennyi budapesti magánszínházban, de soha, sehol, megközelítően sem éreztem olyan jól magamat, mint a Nemzeti Színházban. Végre elérkeztem oda, ahol az embert következetesen csak a hivatása érdekli… Eltántoríthatatlanul hű vagyok a Nemzeti Színházhoz.
A színház 1947-ben mutatja be Madách Imre: Az ember tragédiája című drámáját. Básti Lajos több mint másfél évtizedig, közel ötszázszor!!! játssza Gellért Endre klasszikus rendezésében Ádám szerepét. Később szerepelemző könyvet ír a műről Mire gondolsz, Ádám? címmel. Ebben a művet idézi, hogy „Az élet: K ü z d e l e m. S az ember célja: e küzdés maga! Kifejti: „Ez a legfontosabb gondolata az egész Tragédiának. Ez a mondat annyit jelent, hogy koroktól és társadalmaktól függetlenül, népek és államformák felett is – ha valamennyi megcsúfolta is – érdemes élni.”
„Önmagam harca a szerepen belül ma is tart. Sosem kész. Három-négy nemzedék végignézte már. És ha csak egy jottányit is sikerült megállnom a sarat, vagy ha csak egy fél lépésnyit sikerült is mai színjátszásunk haladó sodrában előbbre vinnem, emberibbé, érthetőbbé tennem Ádám szellemének hegyes-völgyes útjait – nem dolgoztam, nem éltem hiába.”
Meggyőződése, hogy „Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.” (…) „…tudom, hogy Ádámmal én olyan stafétabotot adok át a következő generációnak, amelyet kemény kézzel lehet csak megfogni. Alázatosan szeresse Madáchot, aki utánanyúl. ne kímélje magát. Verje, űzze magát. Keresse a kínt, és ne féltse az életét. Hiszem, hogy a pazarló színpadi indulatok, két marékkal szórt érzelmek, viharok: ez az a csodaszer, ami élteti, őrzi, megtartja épségben a színészt.”
1949-ben feleségül veszi az akkor 19 éves Ferrari Violetta színésznőt, akivel öt évig élnek együtt.
A színházban sorozatban és egyre nagyobb sikerrel játssza a nagy klasszikus szerepeket. Ezek közül kiemelkedik a Hamlet melynek címszerepére, már régóta áhítozik. Egy beszélgetésben megvallja, hogy már 1939-ben is, „azért jöttem haza Londonból, hogy egyszer egy pesti színpadon eljátszhassam Hamletet”…
Az ötvenes évek közepén előbb Érdemes művész kitűntetésben, majd Kossuth-díjjal ismerik el művészi teljesítményét.
Másodszor is megnősül. Felesége Zolnay Zsuzsa, a Nemzeti Színház művésznője, akitől két gyermekük születik: Básti Juli és Básti Mihály.
Básti Lajos az ötvenes években a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára is volt. Egykori tanársegédje Gosztonyi János így emlékszik vissza rá: „Nagyon szuggesztív, érdekes, szenvedélyes tanár volt. nagyon szeretett tanítani. Különböző fokú a pedagógiai szenvedély, van akiben szemérmesebb, van akiben nyíltabb. Nála nyílt volt, olyan jellegű, mint a színésztanárokban általában: ők mindig egy kicsit extrovertáltabbak, és róluk is szól a tanítás. Beszédet tanított, de a beszédnek olyan fajtáját, amit nem nagyon lehet elkülöníteni a színészmesterségtől. Vesszőparipája volt a helyes kiejtés.
1963-ban Kiváló művész kitűntetésben részesül.
Básti Lajos kiemelkedő alakításai közé tartozik Shakespeare Lear királya. A darabban előbb Edgart, majd később Leart játssza. Utóbbira így emlékszik vissza: „Mi izgatott engem ebben a szerepben legjobban, mi volt a legnehezebb? Nem a viharjelenet. Ott már Lear teljesen őrült. Engem az út izgatott, ahogy ez a Lear az őrültségében egyre beljebb jut, ahogy a lucidium intervallumok ritkulnak, ahogy elborítja egy őrült hullám az érzelmeit, ahogy a tisztult pillanatok, a leblokkolt agy, a megint tovább pergő cselekmény – ennek a pszichoterápiája. Orvos barátaimat kértem a bolondokházából ellenőrizzék le számomra.”
A hatvanas évek második felében aztán egy másik híres és nagy szerepet is megkap: Moliere Harpagonját. Ezzel kapcsolatban a következőket mondja: Mikor Harpagon szerepét megkaptam, meghökkentem. De aztán egyre jobban megszerettem… Nevettetni igen nagy dolog. De a tragikomikum formájában végig vinni egy játékot oly módon, hogy a tragikomikus vonal mindvégig arányosan érvényre jusson, úgy, hogy minden kacagás mögött ott vibráljon a figura drámája, talán ez a legizgalmasabb kettősség…”
Pályája során prózai szerepei mellett zenés darabokban is szívesen lép fel. Fényes Szabolcs: Maya; Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi; De Fries Károly: Kihajolni veszélyes operettek után vitathatatlanul a legsikeresebb Shaw-Loewe: My Fair Lady musicaljében, melyben Higgins professzort alakítja. Az előadás annyira sikeres, hogy évekig van műsoron és a prózai változattal együtt ezernél!!! is több előadást él meg.
A hatvanas évek végétől a Vígszínházhoz szerződik. A színházváltást egy nyilatkozatában így indokolja: „Nagyon szeretek tanulni. S mivel a színművészet leckéje végeérhetetlen feladat, és ma is ugyanúgy izgat, mint elsőéves koromban: logikusnak és indokoltnak érzem magamban azt a vágyat, hogy újabb és újabb színeket keressek olyan kiváló rendezővel, mint Várkonyi Zoltán. Mi az elmúlt esztendőkben színpadon és filmen is közös művészi nyelven beszélünk.” A korábban írt könyvében pedig magára vonatkoztatva már korábban is megfogalmazza, hogy „a fejlődés érdekel. Minden új lépés vagy nekiiramodás, amellyel előbbre juthatunk. Valamennyien. Magam is. Mert még mindig kíváncsi vagyok. Tanulni akarok. S tudom, hogy halálom órájáig sem leszek kész: csak a „tananyag” kicsiny töredékével. Ez az alapállásom az életben.”
A Vígszínházi új „tananyag” nemcsak újabb sikerekhez vezet, hanem valóban új színekkel egészíti ki a művészi világnézetét. Artúr Miller: Alku című drámájában Solomon szerepében például érdekes gondolatot fogalmaz meg:
„Drága uram hadd adjak én Önnek egy tanácsot. Az a nagy baj, hogy maga nem hisz semmiben. Az nem olyan nehéz. Hanem hogy mégis hinnie kell, az a nehéz. És ha maga erre nem képes, akkor maga egy halott ember.”
Az Angliai Erzsébet Fülöp királyának alakításáról Örkény István így fogalmaz egy neki írt levelében: „Valósággal oda voltam szögezve a székembe, levegőt sem kaptam, amikor téged láttalak és hallottalak, vagyis inkább a belőled kicsapó iszonyú erőt és szenvedélyt.”
A Tiszták című drámában is igazán otthon érzi magát, hiszen, mint megfogalmazza: „Illyés Gyulát többek között azért is tisztelem, azért is szeretem, mert ilyen tisztán színpadi nyelven tud megszólalni magyarul.”
Különleges szereplehetőség Sükösd Mihály: A kívülálló című drámája is, melyben Básti Lajos a sok pozitív szerep után egy nagyon negatív figurát, Prónay-it alakítja.
„Én harmincöt éves színészi múlttal annyi jóembert, annyi kedves szerelmes figurát játszottam, hogy őszintén ez egy kicsit már unalmas. Nekem felfrissítő, nekem pihenő egy ilyen fokú gazember. Pláne akinek a magatartása, az emberi múltja számunkra, olyan keservesen ismert. Akit úgy elitélünk politikailag, aki ilyen rombolója volt a magyar közéletnek, egy fasiszta csibész. Hát végtelen örömömre szolgál, hogy kiegészíthettem a magam kollekciójával, az amúgy sem színtelen portrét.”
A hetvenes évek elején visszatér a Nemzeti Színházba, ahol több darabban is emlékezetes alakítást nyújt. Gogol Revizorjában Ljapkin-Tyapkint; Dürrenmatt Play Strindbergjében Edgart; Shakespeare Lear királyában a címszerepet; Gorkij Jegor Bulicsovjában Bulicsovot, Katona Bánk bánjában pedig Pertur bánt játssza.
Básti Lajos az egyik leszebben beszélő színész és kitűnő versmondó. A versszeretetéről ő maga így beszél: „A vers örök szerelmem. (…) Én azokat a versmondókat szeretem, és magam is arra keresgélem az újabb kifejezésformáit az újabb verseknek és a meglévő versanyagomnak, ahol döntő a költői szándék. Második kötöttség: a forma; a harmadik az, hogy a magam egyéniségéből mit látok belőle… de mindenkor alázatos rabszolgájaként a költői gondolatnak. Ez a verssel kapcsolatban a magam állásfoglalása.”
Mintegy negyven nagyjátékfilmben szerepel. Ezek közül talán a legemlékezetesebbek: Szent Péter esernyője (Wibra György); Föltámadott a tenger (Kossuth szerepében); Merénylet (Matuska Szilveszter); Katonazene (Barlay doktor); Nappali sötétség (Náday Zoltán író); A kőszívű ember fiai (Rideghváry Bence); Egy magyar nábob – Kárpáthy Zoltán (Wesselényi Miklós); Utószezon (Holl Péter); Szerelmi álmok (Liszt Ferenc)
Kellemes orgánuma olyan adottság, amely miatt szívesen hívják külföldi filmek magyar szinkronhangjának elkészítéséhez is. A számos Básti Lajos által szinkronizált film közül talán a legismertebb a Maigret felügyelőt alakító Rupert Davis magyar hangja. A rádiófelvételeinek száma szinte megszámlálhatatlan.
Azt, hogy egy ember miben hisz, azt szabadon megválaszthatja, ám hitét cselekedetei igazolják és teszik hihetővé. Básti Lajos emberi értékekben és kimagasló művészi teljesítményekben gazdag, küzdelmes és sikeres életpályája erős hitről tanúskodik, melyet egy alkalommal meg is fogalmaz.
Hiszek a portalanított és légkondicionált színpadok és öltözők dolgozó embernek és alkotó művésznek kijáró jövendő évszázadában. Hiszek a jól fizetett műszaki személyzet nesztelen munkájában, és a jó színház templomi csendjében. Hiszek a jó díszlet észrevehetetlenségében. Hiszek a színpadi világítás drámai funkciójában. Hiszek a klasszikusok modernségében. Hiszek a tiszta beszéd ábécéjében és a magyar nyelv Arany János-i törvényeiben. Hiszek a színész alá- és fölérendeltségében. Hiszem, hogy az élményt és a szórakozást nyújtó színház az ország munkakedvének pénzben ki sem fejezhető ösztönzője, és az ember fejlődésének formálója. Hiszek a pénztárban, hiszek a közönségben, hiszek az ifjúságban. Hiszek a drámai színész humorában. Hiszek a jó komikus drámai erejében. Hiszek a közepes és rossz rendező kártékonyságában, mert a színészbe kapaszkodik, és ugyanakkor önnön nívótlanságát hiszi mércének. Hiszek a jó rendező röptető varázserejében, akinek keze nyomán, nehéz harcban megszépül a munka, kivirágzik az előadás, igaz, nagy formát futhat az együttes, megtelik a nézőtér, és mindenki érzi: jó élni. Hiszek a reneszánsz sodrú író-rendező-színész-dramaturg eszményi jogosultságában, aki világrangú hiteles mércét tud állítani a magyar színivilágban. Ámen..
Munkájának értelmét így összegzi: a klasszikus szerepeimnél mindig azt kívántam bizonyítani, hogy ma is aktuálisak. A mai daraboknál pedig azt, hogy tán holnap is azok lesznek. Ez az én harcom a jó színházért, a jó ügyért.
1976-ban tüdőrákot diagnosztizálnak a művésznél. A műtét után is vállal szerepet. Eljátssza a sokunk által emlékezetes és szimpatikus Torma Gedeon szerepét az "Abigél" című, Zsurzs Éva által rendezett televíziós sorozatban. Mivel állapota rosszabbodik, újra kórházba kerül.
Néhány nappal halála előtt a kórházban meglátogatja őt Hegedűs Géza, aki elmeséli neki, hogy Lackner Kristóf című drámájának bemutatójára készül.
„Én is szívesen eljátszanám. Izgat az az indulat okozta halál a végén.” – mondja a művész.
„Én olyan jól tudok meghalni.” 1977. június 1-én hajnalban hal meg.
Születésének 108-ik évfordulóján tisztelettel hajtok fejet emberi és művészi nagysága előtt.
2019. november 17.
Weszelovszky Zoltán