2019. december 9.
„Vannak bizonyos dolgok, amelyeket ki kell mondanunk, meg kell fogalmaznunk. Nem azért, hogy provokáljunk, hanem, hogy megfejtsük az életünket, helyükre tegyünk kapcsolatokat, érzéseket, múltat és jelent. Ez a lélek szabadsága.” (Garas Dezső)
Egy elegáns hintó érkezik a szüretre készülő Kányai úr fogadójához.
– Kérem, ez Kányai úr fogadója? – kérdezi affektálva a hintóból kiszálló (Garas Dezső) vörös hajú, városi piperkőc.
– Erzsike (Ruttkai Éva): Igen kérem, mit tetszik? – kérdi érdeklődve.
– És hol találom a kedves Erzsikét? – tudakolja a ficsúr.
– Itt van, mi köze hozzá? – szalad Erzsike mellé ingerülten Kányai úr (Tompa Sándor).
– Nos, hát nem találja el, hogy ki vagyok? – teszi fel a kérdést Erzsikének az idegen.
– Erzsike (Ruttkai Éva): Nem igen… – válaszolja pironkodva Erzsike.
– Van szerencsém bemutatkozni: nevem ifjú Snapsz…
Ezzel a jelenettel kezdődik Makk Károly Liliomfi című filmjében az akkor még csak főiskolás, de később az egyik legnagyobb magyar színész nagyívű és sikerekben gazdag filmszínészi diadalmenete 1954-ben.
Garas Dezső – Grósz Dezső néven – Budapesten a Józsefvárosban, 1934 december 9 -én látja meg a napvilágot Grósz Lajos lókereskedőnek és Sirger Ilonának, a Nemzeti Színház jegyszedőjének gyermekeként. A félig zsidó félig keresztény felmenőire utalva tréfásan úgy fogalmaz, hogy „Mit tehetnék, nekem a sors egy istent adott szombatra, egy másikat pedig vasárnapra. (…) Bár izraelita vagyok, öt keresztlevelem is van. (…) Az orromat pedig, hogy eloszlassam tévhitüket, sváb nagyapámtól örököltem.”
Gyerekkora a VII. és a VIII. kerülethez, az Alsóerdősor és a Bérkocsis utca környékéhez kötődik. Csínytevésre való hajlama, konfliktusteremtő természete már óvodás korában is megnyilvánul. Az óvódába járás megszüntetésére tudatos akciósorozatot talál ki és hajt végre, melynek eredményeként kiteszik az általa utált intézményből. A háborús időket gyerekként éli meg. „A második világháborúban stigmával a kabátomon jártam. Az egy szörnyű dolog volt.” Iskolás éveiről keveset tudni, kivéve, hogy tíz éves korában pszichés okokra visszavezethető strúmával kórházba kerül, ahol egy váratlan fulladásos roham miatt gégemetszést hajtanak végre rajta. Hangszála megsérül, melynek kezelése később hosszabb időn keresztül orvosi kezelést igényel.
Az általános iskola végeztével szülei a magasépítészeti technikumba íratják be, ahonnan iskolakerülése miatt, hamarosan eltanácsolják. A Bezerédi utcai inasképzőbe kerül, ahol az esztergályos szakmára készítik fel. Ez időtájt kapcsolódik be egy színjátszó csoport tevékenységébe, de akkor még nem gondol arra, hogy életpályájául a színészi hivatást válassza.
„Semminek nem készültem. (…) Színházba persze jártam, leginkább az Operettbe. Volt olyan darab, amit ötször is megnéztem. De ezután sem éreztem késztetést a színészi pályára. Viszont volt az iskolában egy társam, aki nagyon akart színész lenni. Vele állandóan ugrattuk egymást, ennek lett következménye, hogy fogadásból vele együtt elmentem felvételizni. …És a legnagyobb meglepetésemre engem felvettek, míg a társamat nem.”
Főiskolai tanulmányai megkezdésének feltételeként azonban előbb szakérettségit kell tennie, aminek egy év alatt tesz eleget.
A főiskolai éveire úgy emlékszik vissza, mint életének legszebb időszakára. „Soha olyan gondtalanul nem éltem, mint akkor 1953 és 1957 között. (…) Olyan tanároktól tanulhattunk, mint Básti Lajos, Gellért Endre, Major Tamás, Pártos Géza.” Negyvenöten kezdik meg tanulmányaikat, de a diplomáig csak öten: Medgyesi Mária, Harkányi Endre, Láng József, Lőte Attila és ő jutnak el.
„Apáthi Imre állandóan azt mondta nekünk - és most már tudom, nagyon tudom, hogy igaza volt -, a színpad az röntgengép. Nem tud maga semmit eltitkolni. Bármennyire ellene játszik, bármennyire el akarja mismásolni, nem lehet. Az pontosan működik és pontosan látjuk, hogy ki maga. Na, így készüljenek föl! Egy rendező esetleg nem is tudja pontosan miért hív egy színészt, de azt érzi, van benne valami, amit csak általa tud majd elmondani.”
Színészi pályája filmszínészként indul. Még másodéves főiskolás, amikor Makk Károly meghívja Liliomfi című filmjéhez, hogy Snapszot eljátssza. A filmnek is, és neki is óriási sikere van, és így rövid idő alatt egy ország ismeri meg.
„Én az első lépéseket igazából filmszínészként tettem meg a filmgyárban. És az első lépések nagyon meghatározóak az ember életében. A filmezés és a színházi munka között van egy nagyon nagy különbség. A filmgyárban csináljuk a snitteket, sorban egymás után. Nincs társulat. Egy színházban nem csak az előadás számít. Persze az a döntő, mert ha felmegy a függöny és siker van, akkor minden van. Ennek ellenére a társulati lét is nagyon fontos. Annak minden helyszíne, mozzanata. A büfé. Az egymás közti kommunikáció. A filmgyártásban mindez nem érdekes. Lemegy a snitt, elkészül a film és kész.
(…) Meggyőződésem: a filmnél épp olyan fontos az a sokat emlegetett csapatmunka, mint a színháznál; az író, a rendező, az operatőr, a színész szerencsés találkozása. Illetve a színészeké. Számomra ugyanis meghatározó a partner. Kiss Manyi, Törőcsik Mari – csak nézni kell őket, s utána nekem is megy a játék.”
1957-ben kapja kézhez a főiskolai diplomáját. Arra készül, hogy vidéki színházhoz szerződik, de aztán mégis a Nemzeti Színház szerződés-ajánlatát fogadja el. „Eufórikus boldogságban éltem, amikor 1957-ben leszerződtettek a Nemzeti Színházba. Olyan társulatba kerültem be, ami Magyarországon összesen három volt, és azok közül is a legnemesebbe, legpatinásabba.”
A Nemzeti Színház mindenható igazgatója akkor Major Tamás volt.
„Én annak a generációnak a tagja vagyok, amely úgy nézett fel Majorra, mint egy villódzó csodálatos szörnyetegre. (…) Majorra mondják, hogy Sátán volt, - az volt! De nem mindenki lehet az, ahhoz egyéniség kell, és olyan nagy egyéniség, mint a Major.”
A Nemzeti Színházban 1957-től 1964-ig a Blaha Lujza téri épület bezárásáig van szerződésben. A nyolc év alatt szerepel Machiavelli Mandragórájában, mint Szolga, Shakespeare Windsori víg nők-jében mint Keszeg, Darvas József: Kormos ég-jében mint újságíró, Brecht: Galilei életében, mint Barberini, Vörösmarty: Csongor és Tündéjében mint Kurrah, Szigligeti Liliomfijában, mint Szellemfi, Anouilh: Colombe-jében, mint La Surette.
A Liliomfi Snapszának jó startja után, a színházi pályakezdéssel párhuzamosan, Garas Dezsőnek egy nagy ívet befutó, sikerekben gazdag filmes karrierje is elindul az ötvenes évek végén. Az emlékezetesebb filmek közé sorolható Révész György: 1958-ban forgatott Micsoda éjszaka c. filmje, melyben Hufnágel Jánost, majd a Herskó János által 1960-ban rendezett Két emelet boldogság c. filmjében egy féltékeny női fodrászt alakít.
Ebben az időszakban készített filmek közül kiemelkedik, az összetartozásról, az egymásra találásról szóló egyik legszebb magyar film, a Fábri Zoltán rendezte Két félidő a pokolban c. bizarr tragikomédia, melyben Garas Dezső Steinert, a kétballábas csetlőbotló zsidó fiú figuráját alakítja több mint mesterien. Olyan kiváló partnerekkel, mint Sinkovits Imre, Benkő Gyula, Gera Zoltán, Görbe János, Márkus László, Szendrő József.
Örömmel dolgozott Fábrival. „Nagy élményt jelentett a Fábri Zoltánnal folytatott munka, akit a módszeressége miatt a háta mögött „japán tornatanárnak” neveztünk. Nagyon szerettük őt. Rendkívül nagyra becsültük igényességét.”
A Nemzeti Színház lebontása után a Madách Színházhoz szerződik és több mint egy évtizedig a tagja marad. Nagy sikerrel játssza Beaurevers szerepét Marcel Achard „A bolond lány” című darabjában. Fellép Molnár Ferenc: Olympiájában, mint Albert herceg, Brecht: Koldusoperájában, mint leprás Mátyás, Shaw: Szent Johannájában, mint Dauphin, Keroul-Barré: Léni nénijében, mint Miradoux, Thornton Wilder: A hosszú karácsonyi ebéd-jében, mint Bayard, Hubay Miklós: Álomfejtés c. drámájában, mint Dr.Freud, Moliere: Mizantrópjában, mint Philinte, Szép Ernő: A vőlegény c. darabjában, mint Csuszik Zsiga.
Karinthy Ferenc: Bösendorfer darabjában különösen emlékezetes alakítást nyújt: egy fantázia gazdag telefonbetyár megannyi hamisság választékát és széles hang regiszterét vonultatja fel.
A színházi fellépései közben folyamatosan egy sor játék- és TV-film elkészítésében is részt vesz. Ezek közül kiemelkedik és közönségsiker Sándor Pál 1973-ban készített Régi idők focija c. játékfilmje, melyben Garas Dezső egy megszállott mosodás, Minarik Ede egyszerre komikus és tragikus alakját formálja meg zseniálisan. Filmbeli refrénként ismételt jelmondata, hogy „Kell egy csapat!” rövid idő alatt szállóigévé válik.
Sándor Pál évekkel a film bemutatása után így mesélt arról, hogyan esett választása Garas Dezsőre:
„Már hónapok óta kerestem színészt a megaszállott mosodás, Minarik Ede szerepére. (…) A színészek, akiket erre a főszerepre már kipróbáltunk, pontosan teljesítették a feladatot, kulturáltan játszottak, értelmesen, jól viselték a kabátot-kalapot, pontosan mondták a szöveget, csak éppen nem történt meg az a valami, az az alig megnevezhető pillanat, amikor egy színész megszűnik önmaga lenni és átlényegül azzá a figurává, akinek kitalálták, megírták. Nem történt meg a csoda.
Őszintén szólva, amikor Garas Dezső beöltözött, és bajuszt ragasztottak neki én már elhatároztam, hogy övé lesz a szerep. Ö hasonlított leginkább a már százszor megálmodott mosodásra, és ahogy elindult a filmgyár udvarán még egy mozdulatot is kitalált; két öklét zsebébe gyűrte és így a barna kabát elállt a testétől, és mint két szárny lebegett utána. Megvan a főszereplő gondoltam…”
„1975-ben szabadúszó lettem, semmiféle koncepció nem volt benne, egyszerűen megsértődtem egy próbán a Madách színházban, „berágtam”- magyarul és akkor azt mondtam, hogy ebből nekem elegem van. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, de nem szerződök sehová. Ez nagyon veszélyes döntés volt, és ezt követően sokat nem aludtam, mert ideges voltam, hogy mi lesz velem. Tudniillik abban az időben státuszrendszer volt. Amennyiben az ember nem helyezkedett el, az akkor közveszélyes munkakerülésnek számított, amit törvény tiltott.”
A MAFILM oldja meg ezt a helyzetet, azáltal, hogy maga is létrehozza a színészi státuszait, így – más színészekkel együtt – a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek végéig Garas Dezső a filmgyár művésze. Álláspontja szerint, mely nagyon érvényes rá is: „egy férfiszínész az 40-45 éves korában van a csúcson, akkor igazi energiákat tud mozgatni. Utána, már egy kedves szent tehén.” Igazi energia mozgósító képességét jelzi ezidőtájt, hogy ő is ebbe a korba ért, hiszen rövid idő alatt mintegy negyven film készítésében működik közre. Ezekben az években készül el a Mikszáth Kálmán regényéből Bán Róbert által rendezett Kísértet Lublón című film, melyben Starang Jakab rendőrfelügyelőt alakítja. 1978-ban kezdi a televízió sugározni a Zsurzs Éva rendezte Abigél című tv-sorozatot, melyben Kőnig tanár úr sokak által kedvelt és szimpatikus alakját formálja meg. 1981-ben készül el a Sándor Pál rendezte Ripacsok, melyben Kern András a partnere. Ez az a film, amelyben egy nadrágban állva éneklik a később slágerré váló dalt, hogy „Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha..."
Schwajda György írásából a rendszerváltozás éveiben készül el és közönségsiker az emberi ostobaságról szóló Legényanya című politikai szatíra, melynek nemcsak szereplője, hanem rendezője is Garas György.
A film közönségsikere után, amikor további filmek készítése felől érdeklődtek tőle, őszintén elmondja, hogy nincs szándékában a továbbiakban filmrendezést vállalni.
„Legényanya c. filmemre nagyon büszke voltam és nagyon örültem neki. De a rendezést nem folytattam, mert ebbe az egész fimcsinálásba belefáradtam, elment a kedvem tőle. A filmrendezés az egy nagyon komoly és nehéz munka. Az nemcsak szellemi, hanem fizikailag is egy hatalmas terhelés. Aztán később, mikor már azok az idők jöttek, amikor nekem kell összeszedni a pénzt: erre már képtelen vagyok. Filmterveim voltak, vannak, de amit – nekem – nem lehet megcsinálni. Mindenkinek lehet, de én olyan helyzetbe kerültem, hogy nekem már nem. Mert már nem bírom, meg nem is csinálnám.”
Az intenzív filmezés közben természetesen színházi fellépései is folyamatosak. A Vígszínházban Marmeladovot játssza a Bűn és bűnhődésben, a címszerepet Tankred Dorst Merlinjében, Ill-t Az öreg hölgy látogatásában. A Pesti Színházban Buendiát alakítja Markez-Schwajda: Száz év magány darbjában. Két Örkény darabban is szerepel: Pisti a vérzivatarban és a Rózsakiállítás-ban. A Madách Kamara nézőinek sokáig emlékezetessé teszi Fejes Endre: Vonó Ignácát. Az előadásban olyan nagyszerű partnerei vannak, mint a felejthetetlen Kis Manyi és Mensáros László. Ugyancsak emlékezetes marad a másik Fejes Endre darabban, a Cserepes Margit házasságában nyújtott alakítása is, ahol Törőcsik Mari a partnere.
A Nemzeti Színházban Brecht: Háromgarasos operájában Peachumot alakítja. Mrozek: Emigránsok darabjában AA-t, jeleníti meg. A kaposvári Csiky Gergely Színházban ő játssza a Fehér bohócot Müller Péter: Búcsúelőadás darabjában. Bulgakov: A Mester és Margarítájában Wolandot alakítja. Játszik a József Attila Színházban is, ahol Goldmann: Az oroszlán télen című drámájában és partnere Törőcsik Mari. Az Állami Bábszínházban Shakespeare Vihar-jában ő Prospero. Az Új színházban a másik nagy Shakespeare drámában: a Lear királyban, a címszerepet játssza. Ugyanitt néhány évvel később ő Don Luis, Moliere Don Juanjában, azután ismét pár év múlva ő Luka az Éjjeli menedékhelyben. A 25. Színházban, majd évekkel később a Játékszínben is Fejes Endre: Cserepes Margit házasságában az Írót alakítja. Ugyanitt Werfel komédiájában a Jacobowsky és az ezredesben Jacobowsky-t formálja meg „charmosan és elegánsan” és partnere, az ezredes szerepében: Darvas Iván. A Művész Színházban parádés szereposztásban Shakespeare Vízkeresztjében Sir Toby-t, Samuel Beckett Godot-ra várva darabjában pedig Estragont játssza. A szolnoki Szigligeti Színházban ő az egyik Szélmolnár Schwajda György Miatyánk című groteszk darabjában. Ugyanitt ő játssza Shylockot a Velencei kalmárban és Iszokratészt Arisztophanész: Lüzisztáté drámájában. A Várszínházban ő játssza Lucifer szerepét Az ember tragédiájában és Claudiust az Én, Claudius Graves drámában. A Katona József színházban ő játssza Prosperot Shakespeare Viharjában.
1976 és 2000 között átlagosan minden évben van legalább egy bemutatója. A közreműködésével készült játék és Tv filmek ugyanebben az időszakban még számosabbak, hiszen közel félszáz a számolható össze.
A kétezres évek első hat évében aktivitása töretlen. A Vígszínházban elvállalja Foltos szerepét Tolsztoj: Legenda a lóról című drámájában. Egy valaha legendás, de mára már megöregedett, beteg, és a ménesből kiközösített lovat alakít. Foltos szomorú élettapasztalata, hogy „Mindig azoknak van igazuk, akik fiatalok és erősek. Bűnös vagyok. Az a bűnöm, hogy leéltem az életem." A Játékszínben Arbuzov: Kései találkozás című darabjában Törőcsik Mari partnereként alkot maradandót.
2004-től újra tagja a Nemzeti Színháznak. Emlékezetes Berlioz alakítása A Mester és Margarítában és az egyik esküdt szerepében a Tizenkét dühös emberben. Föllép a Nemzeti Stúdió színpadán is, ahol Boncz Kálmán írót alakítja Frayn-Hamvai: Szigliget – Balmorál című darabban.
Halála előtt több is interjút is ad, melyekben magáról, életéről, családjáról és barátairól is beszél.
Úgy gondolja, hogy minden emberben van egy belső iránytű. Szerinte „ha az megzavarodik és az „Észak” helyett nem azt mutatja, hanem a „Dél”-t, akkor nagyon nagy bajba kerül. Hogy kívül mit mutat az ember, mit bohóckodik, a megélhetés miatt milyen kompromisszumokra hajlandó vagy képes, az egy más kérdés – a belső iránytű kihúzza őt a csávából. Ha nem: az baj.” – Majd hozzáteszi: „Gondolom, nemcsak az én életem, de másoké is tele van kompromisszumokkal. Csak az ökör következetes.”
Magáról szólva megvallja, sajnos olyan alkat vagyok, hogy nekem félig üres a pohár és nem félig tele. Ez egy nagyon rossz tulajdonság. Sokat is kínlódom miatta. De, most már kezdek megbarátkozni vele. Ez van.
Életére visszatekintve kifejti: „Sok mindent elmulasztottam és ugye az idő a „de", meg a "ha" szócskákat nem ismeri. Tehát, most már késő. Mindenesetre olyanokat el tudok mondani, hogy a főiskola volt az életem legboldogabb négy éve. (…) Felhőtlen, őrület, ami ott folyt. Aztán azok a nagy bakik, nagy csapdák, amikbe beleléptem, és nem vettem észre, hogy a "de" meg a "ha" szócskákat nem ismeri az idő. De jól éreztem így is magam.”
Az arca felderül, hangja is lágyabb, amikor családjáról mesél. „Nagyon-nagyon gazdag vagyok azáltal, hogy van egy fantasztikus feleségem, van két gyermekem és egy unokám. Velük mindennap egy meglepetés, egy ajándék.”
A barátságról és barátairól szólva úgy fogalmaz, hogy „Haverom mindig volt bőven, de barátom kevés.
Fejes Endrét, Törőcsik Marit és Sándor Pált nem lehet kihagyni az életemből, mert ők döntő részei az életemnek. Nagyon szerencsés az az ember, akinek két barátja van. Nekem volt három. Óriási szerencse!!
Törőcsik Mari az én másik felem. Helytelen lenne azt mondani, hogy a barátom, ismerősöm vagy kollégám. Mari az életem egyik nagy szerencséje. Szerencse, hogy találkozhattunk, hogy együtt dolgozhattunk. (…) Ami rendezőben számomra Sándor Pali, az színészben Törőcsik Mari. Nála jobb emberem nincsen.(…) Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi ideje lehetek partnere.”
Meglepő és elgondolkodtató, amit magáról mond:
„Kívülről ha valaki néz, akkor azt mondhatja, hogy én egy megalkuvó ember vagyok.
Igen az! De, miért ne? Valakinek ezt a szerepet is el kell játszani.
Az is jó szerep”…
Garas Dezső kiemelkedő művészi teljesítményét rangos kitüntetéseinek hosszú sora is jelzi. A legnagyobb elismerést 2000-ben kapja meg, amikor a „Nemzet Színésze” kitűntetéssel honorálják munkásságát. A kétszeres Jászai mari díjas művész 1978-ban érdemes, majd 1983-ban kiváló művész címet nyeri el. 1987-ben filmszemle -, majd 1988-ban Budapestért- és a filmkritikusok-, valamint Kossuth-díjjal ismerik el színművészi teljesítményét. Az 1999 évben filmszemle életműdíjat ítélik neki. 2003-ban a Halhatatlanok Társaságának tagjává választják. Még ebben az évben a Páger gyűrűnek is tulajdonosává válik. 2007-ben Hazám-díjban részesül.
A számos és rangos elismeréseivel kapcsolatosan – Makláry Zoltánt idézve – szerényen csak annyit mond: „Azokat adják!... (…) Nemzet Színészeként a színpadon és a magánéletben is ugyanolyan maradtam, mint előtte voltam. Egyáltalán nem vagyok egy bölcs, önmagát marcangoló, felelősséget vállaló, hazafiúi kötelességgel bíró ember. Mi, színészek, sárból és aranyból vagyunk. S a sarat sem lehet kidobni.”
Hosszú betegség után 2011. december 30.-án hunyt el Budapesten, azon a tájon „Hol aranyból, sárból születik … tudós és álmodó”.
Születésének 85-ik évfordulóján tisztelettel emlékezem a nagy művészre.
Budapest, 2019. december 9.
Weszelovszky Zoltán