Koltai András emlékezése Öveges Józsefre
2026. november 16.
Öveges József piarista szerzetes, fizikatanár és tudománynépszerűsítő életművében a tudás átadása, a nevelés és a hit szorosan összekapcsolódott. A Göcseji úti köztemetőben, 2026. november 9-én elhangzott megemlékező beszéd felidézi Öveges József pályáját, tanári hitvallását és másokért vállalt önzetlen segítségét.
„A hit és az ész két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Maga Isten oltotta az emberek elméjébe a törekvést, hogy meg akarják ismerni az igazságot és önmagukat, és Istent megismerve és szeretve eljuthassanak önmaguk teljes igazságához.”
E szavakkal kezdődik II. János Pál pápa 1999-ben kiadott „Fides et ratio” enciklikája, amelyet Öveges József (1895–1979) még nem ismerhetett, de minden bizonnyal egyetértett volna vele. Hiszen maga is azért választotta a tanári hivatást, mert hitt abban, hogy az igazság tudományos megismerése, és annak tanítása jobbá teszi a világot.
Ugyanis ő maga 70 évvel korábban, 1921-ben, a szegedi piaristák 200. évfordulóján így fogalmazott:
„A tudomány csak akkor áldásos, ha a lélek és jellem művelése lesz egyensúlya. … A lelket kiművelni, remekművé tenni csak vallással lehet. Ezért nőttek ki a piarista iskolák mindenütt a templom mellett, hiszen ott volt azoknak helye.”
A közeli Pákán (Zala megye) született, szülei több generáción át kántortanítók voltak. Apja, Öveges József több helyen is tanított, emiatt költözött családjával együtt a Zala megye Náprádfára, majd a Győr megyei Pérre.
Pérről a győri bencés atyák tandíjmentes növendéke lett, és az ő példájuk is szerepet játszhatott abban, hogy a szerzetestanári hivatást választotta. De mégsem lett bencés, inkább egy olyan rendet választott amely kifejezetten tanítással foglalkozott. Erről 1921-ben így beszélt:
„A tanító, aki csak ismereteket közöl, mesterember, aki a jellemet neveli, művész. A piarista atyák művészek voltak. Sokra becsülték az értelem művelését, de sohasem hitték, hogy ez egymaga elegendő az erkölcsi műveltség biztosítására. … Elsősorban nem tudásukkal, nem fölényükkel akarják magukhoz édesgetni, bilincselni a lelkeket, hanem jóakaró, szerető, megértő lelkülettel. Tanárok a katedrán, atyai barátok künn. … Önálló külön egyéniség mindegyik, de nagyok lélekben, lelkesek hivatásban.”
Öveges József maga is egyike lett a piarista rend, sőt a teljes magyar kultúra „önálló külön egyéniségeinek”. Sőt, esetében az egyéniség már–már különcséget jelentett. Sajátos hanghordozása, a fertőzésektől való félelme, a motorozás szeretete, különleges tornamutatványai (pl. a tatai tó partján) ugyan mind különcségek voltak, ezek jó részét azonban a tanítás, a figyelem felkeltésének céljára hasznosította.
A tanítást 1919-ben Szegeden kezdte, majd Tatán, Vácott, végül 1940-től Budapesten folytatta, a piarista gimnáziumokban. 1946-ban a Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézete, majd 1948-tól a Budapesti Pedagógiai Főiskola fizika-tanára lett, emiatt az egyházi iskolák államosítása után is tovább taníthatott, egészen 1955-ig, nyugdíjazásáig.
1934-ben a tatai gimnázium új igazgatója, Papp Elemér piarista is tanúja volt egy órájának, amely úgy folyt, „mint egy vidám színdarab.” A vendégek is láthatták, hogy amikor Öveges az óra végén feltette a kérdést: „Ki akar már most jelesre felelni a jövő órai leckéből?” – az egész osztály lelkesen feltette a kezét. „Nem hittem, hogy ilyen tanárok is vannak!” – mondta Papp Elemér Övegesnek. Ajánlására kérte föl a Szent István Társulat Övegest egy fizika tankönyv írására. A könyveket azután az 1950-es évektől rádióműsorok és televíziós műsorok követték, amelyek máig lenyűgözik a fiatalokat.
A különcségek mellett Öveges József fontos tulajdonsága volt erős, egész életét végig kísérő szociális érzékenysége. Mindig is rokonszenvezett szegényekkel, akiket – főként tehetséges gyerekeket – anyagilag és különórákkal is támogatott. Hitt abban, hogy világ jobbá tehető.
A Vigilia folyóirat felkérésére 1971-ben így tett hitvallást:
„Dicsértessék az Úr Jézus, akin botránkoztak farizeusok és írástudók. … Dicsérjük Jézust, aki az őt háromszor megtagadó Péterre bízta a mennyország kulcsait. Dicsérjük Jézust, az Isten Fiát, aki meglátogatta a megvetett vámost és szállást vett nála. Segíts Jézus, hogy megnevelhessük a farizeusokat, feleslegessé tehessük a hóhérokat, és jó szándékaikat valóra válthassák a pilátusok. Keresztre feszített Jézus, jöjjön el a Te országod, ahol egymást szerető, boldog emberiség bírja ezt a gyönyörű Földet és él bőséges gyümölcseivel.
Ez ugyan Jézus szavainak talán túlságosan is evilági magyarázata, mégis érezhető mögötte az igazság megismerésének Istentől való szándéka, és egy igazi tanító művész, akire ezért hálával emlékezünk.