Műhely

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Professzor Úr! Kedves Családtagok!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Pungor Ernő számára mindig is maga az ember, a tudomány, az egyetem, de főként a kutatás és a fejlesztés, a kutatóintézetek világa jelentette azt a helyet, ahol otthon érezte magát, ugyanakkor nemcsak a tudományos megismerés és megértés, hanem az emberi kapcsolatok bővítése, a kutatási eredmények alkalmazása is élénken foglalkoztatta.

Így lett a rendszerváltást követően az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, valamint az Országos Atomenergia Bizottság, majd 1992 és 1994 között a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke és így kapcsolódott be a politikába előbb címzetes államtitkárként, majd a tudományokkal, a kutatással foglalkozó tárca nélküli miniszterként. 

Ekkor kerültünk szorosabb munkakapcsolatba, miközben a műszaki felsőoktatásban eltöltött hosszú évek során is már több alkalommal találkoztunk, s nemcsak szűken vett szakmai-tudományos, hanem valódi emberi beszélgetéseket is folytattunk egymással.

Ekkor ismertem meg, hogy Professzor úr kutatási területe mellett széleskörű humán műveltséggel rendelkező, rendkívül olvasott ember, és ekkor döbbentem rá arra is, hogy egymáshoz közelállóan látjuk és értékeljük a világot, az abban végbemenő eseményeket.

A 90-es évek elején kezdődő munkánkban az is közös volt, hogy magam is jelentős mértékben támaszkodtam a műszaki felsőoktatásban, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó iparágakban meglévő ismereteimre, kapcsolataimra.

Egyik első közös előadásunkra a második Magyar Minőségi Héten került sor, melyet még számos követett. Külön ki kell emeljem az 1993 és 1994 közötti németországi útjainkat, melyek elsődleges célja az új ipar- és energiapolitika, valamint az új típusú kutatóintézeti hálózatok bemutatása, és a német működőtőke bevonzása volt.   

ejlesztések végrehajtására is. 20% kivásárlás, 20% tőkeemelés, ami a tulajdon egyharmadának megszerzését jelentette volna, magyar menedzsmentjogok biztosítása mellett. 

Mindezt 1994 áprilisában a Hannoveri Vásárban tartott előadásainkkal is megerősítettük, és az eseményt záró rendkívül sikeres fogadást követően joggal reménykedtünk benne, hogy jó úton járunk és a magyar érdekeknek megfelelően sikerül modernizálnunk a hazai kutatást  és fejlesztést, az ipart és az energiaszolgáltatást. 

És ez csupán egyetlen szegmense volt a magyar gazdaság teljeskörű átalakításának, annak a folyamatnak, mely piacgazdasági körülmények között kívánta működő- és versenyképessé tenni hazánkat. Ebben a rendkívüli feladatban szükség volt az Antall-, illetve a Boross-kormányban jelenlévő műszaki, gazdasági értelmiségnek a cselekvést merészen felvállaló szemléletmódjára. Kádár Béla, Pungor Ernő, Szabó Iván és jómagam képviseletük ezt a világlátást, sokszor más minisztertársakkal szemben is. Utólag visszatekintve nem állíthatom, hogy a „kamikaze kormányunk”, ahogy Antall József miniszterelnök úr fogalmazta, hibátlanul teljesített volna, de a hazai ipar megmentése és azzal összefüggésben a kutatás-fejlesztés területén elért új eredményeinkre mind a mai napig büszkén tekinthetünk vissza.    

Minisztersége idején Pungor Ernő emberi és szakmai tekintélyével, a tudományos szervezetekben kifejtett tevékenységével, széles körű kapcsolataival nem csak ahhoz járult hozzá, hogy a magyar kutatók bekapcsolódjanak a tudomány nemzetközi vérkeringésébe, hanem ahhoz is, hogy a magyar ipar újra fejlődő pályára álljon.

A Cern-be, az Űrkutatási Bizottságba is beléptette Magyarországot, az alkalmazott kutatások területén pedig a német Freunhofer Intézetek mintájára elindította a Bay Zoltán-intézetek létrehozását.

Pungor Ernő minisztersége alatt sem hagyott fel a tudomány művelésével, így könnyű volt visszatérnie újra a tudomány világába. 1994-től a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatóintézet főigazgatójaként dolgozott, illetve nyugdíjas egyetemi tanárként segítette a jövő műszaki értelmiségének felemelkedését. Nemcsak kutató, hanem a munkatársait és a tehetséget becsülő, a fiatalok előmenetelét segítő tanár volt. Olyan ember, aki mindig, mindenkivel szemmagasságba tudott kerülni, akinek ajtaja mindig nyitva állt a tanácsot, segítséget kérők előtt.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Életutunk az 1994-es választásokat követően kissé eltávolodott, hiszen Pungor professzor úr számára a politika csak egy fontos kitérő volt a tudományos életből, míg számomra a folytatást jelentette, még akkor is, ha mind a mai napig magam sem tudtam és nem is akartam elszakadni az egyetem világától.   

Pungor Ernő sokszor hangoztatta, hogy nem szereti, ha tudósnak nevezik, mert szerinte „tudós az, aki már meghalt, a többiek csak kutatók”.  A tudós kifejezést ugyanis statikus fogalomnak tartotta, míg a kutatót dinamikusnak, folyamatosan fejlődőnek, szellemileg gyarapodónak. Az oktatásban is a kutatást tartotta elsődlegesnek, de világosan láthatóan már életében közmegbecsült tudóssá vált.

Ennek szellemében élt és dolgozott, egészen addig, amíg a Jóisten magához nem szólította, s így az Ő mértékével is igazi, nagy léptékű tudóssá vált.

Tudományos eredményei és ránk hagyott szellemi öröksége azonban mind a mai napig él, velünk van és gyarapszik a Bay Zoltán Intézet, valamint a róla elnevezett Pungor Ernő-díj által is.

Professzor úr, Miniszter úr! Ott fenn, a Jóisten nagy egyetemén és kutatóintézetében is dolgozz a tőled megszokott alapossággal, figyelj ránk és segíts minket abban, hogy utat ne tévesszünk.