2023. november 9.
Az 1956-os forradalmat véres megtorlás, koncepciós perek sora követte, amelyek folyományaként több mint kétszáz embert végeztek ki. Fiatal munkások, paraszti származású személyek is koholt vádak alapján bíróság elé, majd az ítéletek végrehajtása után jeltelen sírokba – többnyire a budapesti Új Köztemető 301-es parcellájába – kerültek. A kivégzések 1957 elején kezdődtek, de még 1959-ben is tartottak. Az áldozatokat a legnagyobb titokban temették el, hozzátartozóik egészen a rendszer 1989-es „recsegéséig-ropogásáig” nem tudhattak arról, kit hol és mikor végeztek ki, hantoltak el. Szász Adrián írása a Képmás novemberi számának tematikus mellékletében.
A temető főkönyvében ugyan szerepelt a kivégzettek neve, de a holttesteket nem a megszokott módon és gondossággal temették el, az emlékezést az áldozatokra pedig a hatalom több mint három évtizeden át ellehetetlenítette. Arról nem beszélve, hogy a kivégzéseken túl az utcai események, például az 1956. október 25-i parlamenti sortűz, a „véres csütörtök” is követelt nem kevés halálos áldozatot, akiknek földi maradványait többek között a Fiumei úti temető 21-es parcellájába helyezték el.
– Az első hírek 1989-ben az akkori Magyar Nemzetben jelentek meg Nagy Imre újratemetése kapcsán a holttestek exhumálásáról – mondja dr. Susa Éva igazságügyi antropológus, aki több mint harminc éven át kutatta a témát, és számos érintett hozzátartozóval beszélt. Megállapításait részletesen a Megkésett végtisztesség című könyvében fejtette ki. – Akkor sorolták fel az első, jeltelen sírokba került polgári áldozatok neveit is, sőt közzétették: aki tudni akarja, hol fekszik az elveszített hozzátartozója, kérhet exhumálást, azonosítást. Nagy Imréék újratemetése idején számos igazságügyi exhumálási igény érkezett, amelyek végrehajtásában a Kozma utcai börtön nyilvántartó könyve is a segítségünkre volt. Igaz, felcserélések miatt nem mindenkit találtunk meg ott, ahol a feljegyzések szerint lennie kellett volna.
Nagy Imre és sorstársai exhumálásán a megbízott szakértői csoport az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben dolgozott, az azonosításokat igazságügyi szakértők, orvos, antropológus segítségével végezték. A rendszerváltoztatás szimbolikus eseményét, az 1989. június 16-i Nagy Imre-újratemetést követően több mint száz további áldozat esetében kértek a hozzátartozók kihantolást, exhumálást, ennek köszönhetően a családok visszakapták szeretteik földi maradványait, és lebonyolíthatták a végső búcsú méltó szertartását. Brusznyai Árpád kivégzett mártír tanárt újratemették a 301-es parcellába, míg másokat családi sírkertben helyeztek végső nyugalomra.
– Igazságügyi exhumálás esetén a sírhely felbontása, a csontmaradványok kiemelése, fizikai-antropológiai módszerekkel való azonosítása történik biológiai tulajdonságok, életkor, betegségek, testmagasság alapján – magyarázza a szakember. – Ezekben az esetekben is meg tudtuk figyelni, hogy a holttesteket milyen mélyre temették, milyen helyzetben feküdtek, mi és hogyan volt elhelyezve a koporsóban. Így nagyon sok információt kaptunk az akkori eltemetési módról, valamint arról, hogy az eltemetők miképp viszonyultak az ’56-os áldozatokhoz. Sajnos nem temették őket olyan mélyre, mint illett volna, hányaveti módon rakták bele a testeket a koporsókba, sok esetben hasra fektetve, vagyis igencsak méltatlan módon.
Az áldozatokra ma a Nemzeti Gyászparkban emlékezhetünk, amely az Új Köztemető három parcelláját, a 298-ast, a 300-ast és a 301-est foglalja magában. A 298-as parcellába az 1945 után börtönökben kivégzett, internálótáborban elhunyt személyek kerültek. A 301-es első soraiban sem csak ’56-osok, hanem az 1951–1953 közötti véres diktatúra kivégzettjei is nyugszanak, akiket sok esetben nem a saját nevükön temettek el. A 301-es az Új Köztemető utolsó parcellája az északkeleti csücsökben, csaknem három kilométerre a bejárattól, azaz igazán eldugott helyen található. A megtorlás Budapesten kívül eltemetett halottjai közül sokan a váci, a márianosztrai vagy a sopronkőhidai rabtemetőben nyugszanak.