Nemzeti Sírhelyek


B. Nagy János

Rövid leírás

B. Nagy János

Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kerényi Miklós György növendékeként végezte. Pályafutását 1963-ban a Honvéd Művészegyüttesben kezdte, majd 1967-től az Állami Népi Együttes tagja lett. Az Operaházhoz 1971-ben ösztöndíjas magánénekesként került, egy évvel később lett rendes tag. A dalszínházban azonnal főszerepben, a Carmen Don Joséjaként mutatkozott be. Rövid időn belül az együttes egyik vezető művésze lett spinto-, illetve hőstenor szerepkörben. Több mint negyedszázados karrierje alatt végigénekelte az olasz repertoár (Verdi-, Puccini és a verista szerzők művei) valamennyi főszerepét. Az 1980-as évek elejétől a Deutsche Oper am Rhein tagja is volt. Számos felvétele jelent meg, Recondita armonia címmel pedig önálló portrélemeze van.