Nemzeti Sírhelyek

Művészi pályafutása kezdetén Fényes Adolf mellett Nagybányán alkotott (1921–1923); fiatalkori művei Szőnyi István korai képeinek szerkezetes stílusát követik. Eredetileg grafikusnak készült, első sikereit rézkarcaival alkotta (Mene tekel, 1924; Savonarola, 1925). Nyolc rézkarcát füzet formájában sokszorosítva Budapesten (1923-ban), 24 képet tartalmazó mappáját Gyomán jelentette meg (1932-ben). A Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként (1928–1930) elsősorban temperaképeket festett, amelyeket a Velencei Biennálén (1930) és az Ernst Múzeumban állított ki (1931). Festményeinek gyakori témája a népélet, a vásárok, a cirkusz világa. Az 1930-as évektől a trecento monumentális falfestményei hatottak rá. A jászszentandrási római katolikus templom freskóit (Chiovini Ferenccel, 1933), a szegedi Hősök Kapuja freskóit (1936), a városmajori templom mennyezet- és szentélyfestményeit (1938), a székesfehérvári Szent István-mauzóleum freskóit (1938–1939) és a pannonhalmi millenniumi emlékmű freskóit festette meg (1939). Táblaképeit, freskóit a színek ereje, a tiszta színfoltok erőteljes kontrasztjai, ill. gyakran ezek groteszkségig fokozott túltengése határozta meg. Monumentális műveivel alkalmassá vált az 1930-as évek hivatalos művészeti politikájának közvetítésére; freskói közül többeket részben erre hivatkozva 1945 után lemeszelték. Helyreállításuk 1990 óta folyamatban van (legutóbb, a szegedi Hősök Kapuját állították helyre, 2008-ban).