Rövid leírás
A II. világháború után Budapesten gimnáziumi igazgató (1945–1947), a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) politikai államtitkára (1947–1948). A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE), ill. a BME ny. r. tanára (1948–1950), a BME Vegyészmérnöki Kar Matematika Tanszéke ny. r. tanára (1950–1952), egy. tanára (1952–1967) és a Tanszék vezetője (1950–1967). Az MTA Matematikai Kutatóintézete tud. főmunkatársa és tud. osztályvezetője (1967–1969), tud. tanácsadója (1969–1972) és az Intézet igazgatója (1970–1972). A Buenos Aires-i (1960), a Salt Lake City-i Egyetem vendégprofesszora (1965–1966).
Tudományos pályafutását fizikusként kezdte: egyetemi doktori értekezésében a fizikában fontos szerepet játszó Laplace-differenciálegyenlet megoldásait tárgyalta. Később érdeklődése a valós függvénytan, a görbeelmélet, az ún. ortogonális sorfejtések és a függvényapproximációk elmélete felé fordult. Legnagyobb jelentőségű eredményeit a Fourier-analízissel, az általános ortogonális polinomok és az általános ortogonális függvények szerinti kifejtések elméletével érte el. Matematikatörténettel, Bolyai János munkásságával is foglalkozott. Tudományszervezői tevékenysége is fontos: 1949-ben vezető szerepet játszott az MTA szocialista átalakításában.
(A kép forrása: arcanum.hu)