Rövid leírás
A Néprajzi Múzeum muzeológusa (1948–1949), a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának néprajzi előadója (1949–1952), az ELTE Történettudományi Kara, ill. a BTK Tárgyi Néprajzi Tanszéke egy. adjunktusa (1952–1960), egy. docense (1960–1989) és a Tanszék vezetője (1980–1985 és 1987–1989), c. egy. tanára (1990-től). A BME Műemléki Szakmérnöki Szak külső előadója (1977-től).
Tudományos pályafutásának kezdetén, mint egyetemista, Mályusz Elemér tanítványaként Marosszék településtörténetét kutatta. Később a tárgyak világa, az egyes munkafolyamatok foglalkoztatták, majd a tanyás település múltjának vizsgálata során érdeklődése a népi építészet és a néprajzi kartográfia felé fordult. A kartográfiai módszerek néprajzi kidolgozója és nemzetközileg is ismert képviselőjeként kezdeményezte, elindította és szerkesztette a Magyar Néprajzi Atlasz munkálatait (1958-tól), ill. több mint húsz éven át irányította az ezzel kapcsolatos munkálatokat. A magyar néprajz történetében ez volt a legnagyobb szabású szervezett gyűjtés, amely kiterjedt az egész magyar nyelvterületre (összesen 420 arányosan elosztott, reprezentatív ponton végzett feltárással; 1967-től szerkesztette; az utolsó kötet 1992-ben jelent meg). Nevéhez fűződik az első magyarországi regionális falumúzeum létrehozása (Göcseji Falumúzeum, Szentmihályi Imrével és Tóth Jánossal, 1968-ban).