Rövid leírás
A József Műegyetem Gépészmérnöki Osztály Elektrotechnikai Tanszékének tanársegéde, egyúttal a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. műszaki tanácsadója (1920–1930). A Hungária Villamossági Rt. ügyvezető igazgatója (1930–1935). A Frontharcos Párt jelöltjeként a székesfővárosi törvényhatósági bizottság tagja (1932–1935). A Nemzeti Egység Pártja (NEP) országgyűlési képviselője (Kaposvár, 1935–1939), kereskedelemügyi (1935. márc. 4.–1935. aug. 1.), iparügyi miniszter (1935. aug. 1.–1938. nov. 15.); közben kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter is (1935. aug. 1.–1935. szept. 2. és 1936. okt. 12.–1938. máj. 14.). Az Ipari Munkaszervező Intézet elnöke (1938– 1943), a Kállay-kormány kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere (1943. márc. 29.–1944. márc. 22.). Magyar kir. t. tanácsos (1936-tól).
Fiatalkorában jelentős szerepet játszott az egyetemi ifjúsági mozgalmakban: nevéhez fűződik a műegyetemi csendőr zászlóalj valamint a Hungária Bajtársi Egyesület megalapítása. Pályafutását kutató-gépészmérnökként kezdte, mint az 1920-ban végzett évfolyam legjobb hallgatója elnyerte a Fábián-ösztöndíjat és az egyetem egyik tanársegédi állását. Részt vett a szolnoki villamos távvezetékek létesítésének elektrotechnikai munkálataiban (1928–1929), majd érdeklődése a különböző villamosművek alapításának, üzemeltetésének és munkaszervezésének műszaki problémái felé fordult. Jelentős eredményeket ért el a magyar közüzemi vállalatok racionalizálásának vizsgálata terén. A politikai küzdelmekbe az 1930-as években kapcsolódott be, kezdetben a Frontharcos Párt, majd a NEP képviselője volt. Miniszterként több kedvező szociálpolitikai törvényt és rendeletet jegyzett, közülük a legismertebb a 44 órás munkahét bevezetése. Miután összeütközésbe került Imrédy Bélával, kilépett a NEP-ből (1938 nov.), az általa alapított Nemzeti Reformpárt jelöltjeként sikertelenül indult az 1939. máj.-i országgyűlési választásokon.
(A kép forrása: huszadikszazad.hu)