Nemzeti Sírhelyek


Czóbel Béla

Rövid leírás

Czóbel Béla

 

Nagybányán, a Szabadiskolában Iványi Grünwald Béla tanítványa (1902), a nyarakat is legtöbbször ott töltötte (1902–1906). A müncheni akadémián Wilhelm von Diez és Ludwig Herterich növendéke (1902). Korán kialakuló festői ízlésvilágának nem felelt meg a müncheni oktatás, így Párizsba utazott (1903), s a Julian Akadémián Jean Paul Laurens irányítása alatt folytatta tanulmányait, és még ez évben megnyerte az Akadémia aktpályázatát.

Pályája kezdetén, megismerkedése a Fauves művészcsoport festőivel akiknek munkássága egész későbbi életművére döntően hatott: velük állított ki a Salon d’Automne-ban is (1905). Ő közvetítette a Nagybányán dolgozó fiatalabb művészgeneráció felé a Fauve-ok törekvéseit, elindítva ezzel a neósok mozgalmát. Párizsban, már pályafutása kezdetén gyűjteményes kiállítást rendezett (1907), majd két nyarat töltött Nyergesújfalun, Kernstok Károly festőiskolájában (1907–1908). Itt került közel az alakulóban lévő magyar avantgárd művészethez. Inkább barátságból, mint művészi meggyőződésből a Nyolcak néven ismert festőcsoport tagja (1909), de harcaikban, törekvéseikben nem osztozott.

Párizsban később is rendszeresen részt vetett kiállításokon. Párizsból Hollandiába, első felesége hazájába ment (1914), ahol hosszabb ideig Bergenben élt, és a művésztelep tagjaival, többek között La Fauconnierrel dolgozott együtt, akinek közvetítésével az analitikus kubizmus hatása érződik ott készült művein (Fiú labdával). Berlinben élt (1919–1925), kapcsolatba került a Die Brücke művészcsoporttal, amelynek hatása műveinek fokozott expresszivitásában nyilvánult meg. 1925-ben Párizsba költözött. Második párizsi korszakának egyik főműve a Maszk és mandolin c. festménye (1928). A francia állam megvásárolta Öntöző lány az üvegházban c. képét (1934).

1936-tól többször töltött rövidebb időt Szentendrén, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal ott élt (1939–1976). Sajátos színvilágú, a francia festészet tanulságait ötvöző, a posztimpresszionizmus lírai vonulatához tartozó aktok (Múzsa, 1930), csendéletek (Kékterítős csendélet, 1943), tájképek (Fő tér Szentendrén, 1954), portrék (Önarckép, 1975) jelzik életművének állomásait. A Szentendrei Új Művésztelep elnöke (1945-től). Saját múzeuma nyílt Szentendrén (1975).

(A kép forrása: Wikipédia)