Rövid leírás
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Elmegyógyászati Klinika gyakornoka, tanársegéde (1902–1906), a dicsőszentmártoni kórház osztályos orvosa (1906–1911), a budapesti lipótmezei állami elmegyógyintézet főorvosa (1911–1925), igazgató főorvosa (1925–1936). Nagy-Britanniában, Hollandiában és Belgiumban járt hosszabb tanulmányúton (1914), majd az I. világháborúban katonaorvosként frontszolgálatot teljesített (1914–1918).
Ideg- és elmebetegek gondozásával, utókezelésével foglalkozott. Kezdeményezésére Magyarországon először, Dicsőszentmártonban (Kisküküllő vm.) hozták létre az elmebetegek családi ápolását (1905-ben). A módszer lényege, hogy az elmegyógyintézet vagy kórház közelében, egy speciális családi telepet alakított ki, ahol a betegek szigorú orvosi felügyelet mellett, különböző ápoló családok gondozása, befogadása alatt álltak (a minta a belgiumi Gheel városa volt, ahol a helyi családok már évszázadok óta fogadtak maguk közé elmebetegségben szenvedőket). Az első tizenöt beteg Nagyszebenből érkezett, a telep velük kezdte meg működését (1905. aug. 10-én; 1906-tól már 178 beteget helyeztek el családoknál; 1909-ig Dicsőszentmárton és 10 közeli községében 447 beteget helyezett el, 207 családnál!). Nevéhez fűződik továbbá a magyarországi elmebeteg- szakápolói képzés elindítása, ill. javaslatára és tervei szerint épült fel a hárshegyi elmegyógyintézet.