Nemzeti Sírhelyek


Fináczy Ernő

Rövid leírás

Fináczy Ernő

 

A pancsovai gimnázium (1881–1884), a budapest VII. kerületi főgimnázium r. tanára (1885). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) Középiskolai Ügyosztályára beosztott középiskolai r. tanár (1885–1900; igazgatói 1893-tól, majd osztálytanácsosi rangban). Az Országos Közoktatási Tanácsban a középiskolai ügyek előadója (1891–1896). A budapesti tudományegyetemen, ill. a Pázmány Péter Tudományegyetemen a neveléstudomány ny. r. tanára (1901–1930); közben a Bölcsészettudományi Kar dékánja (1912–1913), majd az egyetem rektora (1927–1928). Az MTA II. Osztálya titkára (1923. máj. 11.–1935. febr. 26.), a Klasszika-filológiai Bizottság helyettes elnöke (1933). A Magyar Paedagogiai Társaság társelnöke (1902–1904), elnöke (1904–1925), t. tagja (1925-től).

A magyar neveléstudomány kiemelkedő személyisége. Kezdetben klasszika-filológiával, az 1890-es évek elejétől szinte kizárólag pedagógiával, ezen belül főként neveléselmélettel, magyar és egyetemes neveléstörténettel foglalkozott. Keresztény elkötelezettségéből adódóan a számára igazán értékes világnézet az, amely állandó, abszolút értékes célt szolgál: ez az idealizmus, amelynek két sarokpontja van: a vallás és a nemzet. Ezért pedagógiáját az eszmények világában található, teljesen tökéletes abszolút értékekre: a szép, a jó és az igaz eszményére alapozta. Neveléselméleti felfogásával szoros összhangban állt nagyszabású neveléstörténeti munkássága. Feldolgozta az ókori, a középkori és a reneszánsz nevelés, ill. a magyarországi közoktatás történetét, alapvetően új megállapításokat tett a Ratio Educationisról. Neveléstörténeti monográfiáiban egy sajátos fejlődési ívet rajzolt fel, amelynek központi gondolata, a történelem, mint az emberiség erkölcsi tökéletesedésének története; amelyben központi szerepe van a nevelésnek.

(A kép forrása: Wikipédia)