Nemzeti Sírhelyek


Fodor József, girolti és nagyilondai

Rövid leírás

Fodor József, girolti és nagyilondai

 

Budapesten alkalmi munkákból élt, a budapesti Duna parti teherpályaudvaron raktári munkás (1919–1923). Csak szépirodalommal foglalkozott, több budapesti lap közölte verseit (1923–1929). Rövid ideig Berlinben élt, tudósításokat küldött magyarországi lapoknak (1929–1932). Hazatérése után az Est Lapok belső munkatársa (1932–1937), az Athenaeum Irodalom és Nyomda Rt., ill. Könyvkiadó Vállalat lektora (1937–1945). A II. világháború utáni irodalmi élet aktív résztvevője. Az Új Idők szerkesztője (1945–1947), a Világ vezető publicistája és a Haladás munkatársa (1947–1949), a Rákosi-korszakban hallgatásra kényszerült (1950–1956). Az Irodalmi Tanács tagja, az Élet és Irodalom munkatársa, szerkesztőbizottságának alapító tagja (1957-től).

Mikes Lajos közölte először verseit, Az Estben és a Pesti Naplóban, az Estben Tóth Árpád mutatta be Új magyar költő címmel. Első kötete (Lihegő erdők, 1927) nagy feltűnést keltett, első verseit sajátos pátosz, ódai hevület és filozófiai igény jellemzi. Líráját tragikus érzések, kilátástalan életérzés, a nyomasztó légkör elleni lázadás töltik meg fájdalommal (Összhang nélkül, 1938; Jelenések évei, 1940). A zsidótörvények elleni tiltakozások egyik szervezője, ekkor bontakozott ki antifasiszta publicisztikája. A korai versekre jellemző Ady-hatás a későbbiekben kevésbé érzékelhető, költeményei inkább Vajda János tragikus pátoszú hangjára emlékeztetnek. A Korunk köréhez sorolta magát, bár szemléletében, ideológiájában eltért tőlük. Az 1930-as évektől megfigyelhető erősödő kiválasztottság-tudata, lázadása a tömegízlés ellen, szépségkultusza, lírájában jellemzővé vált a szerepjátszás, a maszkok mögül való megszólalás, a magányérzet, a küldetéstudat, ugyanakkor a tehetetlenségre való kárhoztatottság, s az ebből eredő humanista etikus szemlélet, állandó számvetés önmagával és a világgal. A forradalom után szerepet vállalt az új irodalmi élet kialakításában, kiadták visszavonultságában írt költeményeit is (Jelenések évei, 1957; Idők útján, 1958). Újabb versei a közéleti lírához közelítettek (Országutak énekei, 1960; Az emberség tanúja, 1962). Visszaemlékezései a két világháború közötti időszak korát, irodalmi életét, nemzedéktársai alakját elevenítették fel.

(A kép forrása: https://mek.oszk.hu/08900/08957/08957.htm)