Rövid leírás
A Népszava külső munkatársa (1941–1943), a II. világháború alatt munkaszolgálatos, majd a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták (1943–1945). A II. világháború után Budapesten telepedett le; a Madách Színház dramaturgja (1950–1952), a Színház és Mozi, ill. a Film, Színház, Muzsika újságírója (1952–1965). A Mafilm dramaturgja (1965–1968), a Bücher aus Ungarn c. német nyelvű folyóirat szerkesztője (1968–1977).
Első írásai szürrealisztikus hangvételűek, az 1950-es években készült művei sematikus termelési beszámolók, azonban igen rövid időn belül szakít a kommunista irodalompolitikával, és írásai is megszabadulnak annak hatásától. Kisebb elbeszélései után jelent meg Pokoltánc (1956) c. regénye, amely a világháború borzalmait jelenítette meg családi élményei alapján.A mű a nagyrealista regény társadalomábrázolását követi, a korábbi évek külsődleges és felületes ábrázolásmódját azonban igényes jellemfestő realizmussal váltja fel, ilyen módon a regény, noha megjelenése idején teljességgel visszhang nélkül maradt, az irodalmi sematizmus elleni művészi küzdelemben vállalt szerepet. Gera György későbbi írásai is gyakran foglalkoztak a magyarországi zsidóság sorskérdéseivel. A Terelőút (1972) hőse egy magyar zsidó fiatalember, aki megjárta a náci megsemmisítő tábor poklát, családját kiirtották, s végül egyedül neki sikerül túlélnie a borzalmakat. Túléli őket, ám nem szabadulhat tőlük: a szenvedés és megaláztatás az idegsejtjeibe ivódott, meghatározta további életét. Véleményei szerint a börtön, akár igazságos, akár igazságtalan: büntetés. A láger: sors. Halála után jelent meg Megtorlás (1979) c. gyűjteményes kötete, amely időnként abszurd, néha groteszk vagy szürrealista elbeszéléseit tartalmazta. Tudományos–fantasztikus regényében (Az endogén expedíció, 1980) egy képzeletbeli földalatti utazásról számol be, a regény egyúttal a sci-fi paródiája is. Különösen értékes műfordítói tevékenysége, elsősorban kortárs és modern francia és német elbeszélő irodalmat (pl. Louis Aragon, Charles-Ferdinand Ramuz, Guillaume Apollinaire, Eugène Ionesco, Robert Merle; Thomas Mann, Lion Feuchtwanger, Friedrich Dürrenmatt stb.) tolmácsolt. Az ő fordításában vált Magyarországon ismertté Robert Merle két klasszikus műve: a Mesterségem a halál (1955) és a Két nap az élet (1961).