Rövid leírás
Tanulmányai befejezése után különböző német lapok budapesti tudósítója, ill. a Budapesti Szemle és a Huszadik Század munkatársa (1905–1908), a Nyugat alapító szerkesztője, kritikusa, legfontosabb mecénása (1908–1911). Osvát Ernő szerkesztővel való ellentéte miatt otthagyta a lapot (1911); az I. világháború kitöréséig Berlinben élt (1911–1914). Az összeomlás után a Pesti Napló főszerkesztője (1918–1919), az Esztendő alapító főszerkesztője (1918–1919); közben az őszirózsás forradalomban a Nemzeti Tanács tagja (1918), a Tanácsköztársaság idején Bécsbe emigrált ahol részt vett a Jövő c. lap alapításában (1919), majd Párizsban élt (1920–1927). Hazatérése után ún. nemzetgyalázás vádjával bebörtönözték (1927; a kirótt kétévi fegyházból végül kilenc hónapot volt börtönben 1927–1928; általános amnesztiát kapott, 1930). Párizsban (1938–1939), Londonban, ill. Oxfordban élt (1939–1947), majd végleg hazatért Magyarországra (1947). A Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE BTK c. ny. r. tanára (1948–1952), c. egy. tanára (1952–1961).
A magyar polgári radikalizmus egyik szellemi vezetője. Gazdag gyáros családból származott, de az üzleti életnek hamar hátat fordított, öröklött javait, társadalmi tekintélyét a magyar irodalom szolgálatába állította. Eltávolodva első mestere, Gyulai Pál tanításaitól a progresszív irodalom hirdetője lett. Rendkívüli érzéke volt az újszerűség és a tehetség felismerésére, Ady Endre mecénása és barátja, József Attila atyai támogatója és korai felfedezője volt, elsőként hívta fel a figyelmet Juhász Ferenc költészetére is. A tehetségek elismertetését írásaival és vagyonával is segítette, Thomas Mann és Romain Rolland barátjaként az új magyar irodalom külföldi népszerűsítője. Irodalomtörténészként elsősorban Petőfi Sándor, Arany János és Ady Endre életútjával foglalkozott. Élete végéig gyűjtötte az adatokat, emlékeket, dokumentumokat Petőfi Sándor életéről, főművének a „legendabontó” Petőfi-monográfiáját tekintette (Így élt Petőfi, 1947).
(A kép forrása: Wikipédia)