Rövid leírás
A Kisújszállási Református Gimnázium h. tanára (1919–1921), r. tanára (1921–1935), egyúttal a debreceni Tisza István Tudományegyetem német lektora (1925–1935). A debreceni Középiskolai Tanárképző Intézet előadója (1935–1936) és az Intézet Gyakorló Gimnáziumának igazgatója (1936–1944. szept. 8.). A budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet előadója és a tanári átképző tanfolyamok vezetője (1945–1949), az ELTE BTK Tanulmányi Osztály osztályvezető-helyettese (1949–1951) és az Esti Tagozaton a pedagógiaoktatás vezetője (1949–1954). A Debreceni Tudományegyetem, ill. a KLTE BTK Pedagógia Tanszéke tanszékvezető egy. docense (1951–1957), tanszékvezető egy. tanára (1957–1967) és az Egyetem rektora (1957–1959). Az Oktatásügyi Minisztérium Felsőoktatási Módszertani Osztályának vezetője (1954–1955). A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke (1967–1974).
Pályafutásának kezdetén német irodalommal, elsősorban Johann Christoph Friedrich Schiller (1759–1805) munkásságával foglalkozott, ill. állami ösztöndíjasként megismerkedett a németországi és ausztriai nevelőintézetek (= internátusok) pedagógiai rendszerével. Tapasztalatai alapján, Kisújszálláson kísérletet tett egy újszerű nevelőintézet meghonosítására, majd Debrecenben meghatározó szerepet játszott az új Középiskolai Tanárképző Intézet országos hírű mintaiskolává való fejlesztésében: az iskola nevelő-oktató intézetként, a tanárképzés gyakorlati színhelyeként és kutatóintézetként is működött. Később érdeklődése a 16–18. századi neveléstörténet, elsősorban Apáczai Csere János (1625–1659) és Maróthi György (1715–1744) munkássága, a debreceni tanárképzés múltja és a debreceni kollégium története felé fordult. Jelentős szerepet játszott a II. világháború utáni felsőoktatás újjászervezésében, majd az ötéves egyetemi szintű tanárképzés kidolgozásában.