Rövid leírás
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) könyvtáros tisztje (1935–1941), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Könyvtárának tisztviselője (1941–1944); közben a nyári szabadságokat Magyarvalkón töltötte (1937-től). Rómában állami ösztöndíjas (1939–1940), részt vett a marosvécsi írótalálkozón (1942). Az OSZK Hírlaptára munkatársa (1946– 1954); egyúttal a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa (1948), majd csak írásaiból élt. Az 1950-es évek elején kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, ekkor elsősorban műfordítással foglalkozott, 1956-ban helyreállították írószövetségi tagságát. Haláláig Budapesten élt, de a nyarakat a Dunakanyarban, Szentgyörgypusztán töltötte.
Az 1930-as évektől verseit rendszeresen közölte az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz. A Nyugat harmadik nemzedékének költője, formanyelvére elsősorban a nyugatosok és a francia költészet hagyományai hatottak. Lírájában részben követi Áprily Lajos erdélyi magyar költészetének irányvonalát, filozófiai irányultsága, a halál gondolatának gyakori jelenléte azonban az intellektuális költészethez kapcsolja. Költészetének filozófiai jellegére utal a gyermekkori, serdülőkori emlékek, élmények, hatások elvonatkoztatott értelmű kiterjesztése általános emberi, közösségi szintre. Alapvetően meghatározza költészetét, irodalmi és közéleti tevékenységét az értékek megőrzésének, az emberi teljesség keresésének szándéka, a nyelvi gazdagság, a formai fegyelem igénye. Az 1940-es években, Kolozsvárott töltött időszaka költészetének és irodalmi, közéleti tevékenységének is legtermékenyebb szakasza. A Termés-csoport tagja, amely 1942-től negyedévenként irodalmi-művészeti folyóiratot adott ki, a népi szellem és közösségformálás jegyében. A folyóiratban rendszeresen szerepelt verseivel, fordításaival, prózai írásaival, kritikáival. Publicisztikai írásai az Utunk megjelenése előtt, elsőként adtak helyzetjelentést az erdélyi magyar irodalomról (Hol vannak a magyar írók?; Min dolgozik az erdélyi tudós?; A készülő új tankönyvek műhelyében). Regényeiben kalandos, romantikus eseményeket elevenített meg, drámái elsősorban Erdély történelméhez kapcsolódnak, tanulmányaiban, esszéiben erdélyi írókkal, kortársaival foglalkozott. Összegyűjtött esszéi és publicisztikái címét egy korábbi, háborúellenes írásából kölcsönözte (A bárány vére, 1981).
(A kép forrása: Szép Versek antológia (1983), a kép köteten belüli sorszáma: 27, szerző: Vahl Ottó fotóművész)