Rövid leírás
A kolozsvári Keleti Ujság munkatársa (1920), a Napkelet (1920–1922), a Kulissza szerkesztője (1922–1923), a Mai Világ (1927), az Erdélyi Hétfői Hírlap főszerkesztője (1928), a kolozsvári–nagyváradi Magyar Színház igazgató-rendezője (1933–1940). Az Erdélyi Szépmíves Céh és kiadóvállalatának egyik alapítója (1924). Áttelepült Magyarországra (1944), a Magyar Rádió (MR) munkatársa, magyar–román szakértője (1945–1948), a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje sajtóosztályának vezetője (1948–1957). A Budapesti Református Teológiai Akadémián az Ökumenika Tanszék tanára (1952–1969), a Felekezettudományi Intézet alapító igazgatója (1969–1972). Az Út c. református egységes hetilap (1948–1956), az Egyházi Tudósítás–Hungarian Church–Ungarische Kirchlicher Nachrichtendienst c. folyóirat (1948–1957), a Református Egyház c. hetilap (1949–1956), a Képes Kalendárium, ill. a Képes Kálvin Kalendárium szerkesztője (1950–1956); a Theológiai Szemle főszerkesztője (1958–1972).
Pályáját költőként kezdte, első versei a szimbolizmusból kinőtt avantgárd költemények voltak (Arany Őszentsége, 1912; Bujdosó ének, 1925). Drámái közül kiemelkedik A százegyedik c., az Erdélyi Helikonban megjelent tragédia (1922). Két regénye: A nászrepülés (1927) és A fekete bárány (1930) az erdélyi magyar próza klasszikusa. Egy evangelizációs igehirdetés hatására 16 éves fiával együtt kikeresztelkedett, és felvette a református vallást (1940). Áttérésétől kezdve elsősorban református teológiai kérdésekkel foglalkozott, jelentős missziós és diakóniai tevékenységet fejtett ki. Miután a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolták a fiát, igehirdetéseiben a zsidó–keresztény megbékélést hirdette.