Rövid leírás
Budapesti műhelyekben és gyárakban vasmunkás, részt vett a szakszervezeti mozgalmakban és a munkásegyletek kulturális tevékenységében (1904–1909), szakszervezeti tevékenysége miatt feketelistára került. Jórészt gyalog bejárta Nyugat-Európát (1909–1910), megismerkedett a modern avantgárd művészettel és az anarchizmus eszméivel. Hazatérése után elsősorban irodalommal és művészetekkel foglalkozott, elindította a Tett c. első magyarországi irodalmi avantgárd folyóiratot, maga köré gyűjtve a baloldali költők jelentős részét (1915–1916). A lap betiltása után Ma címmel indított újabb avantgárd folyóiratot (1916–1919; 1919: Kun Béla betiltotta), a Tanácsköztársaság alatt rövid ideig az Írói Direktórium tagja (1919), a bukás után Bécsben élt, ahol újraindította Ma c. folyóiratát (1920–1926). Hazatérése után a Dokumentum c. folyóirat szerkesztője (Déry Tiborral és Illyés Gyulával, 1926–1927), majd az SZDP fiatal értelmiségi körével megindította a Munka c. folyóiratot (1928–1938). Izgatásért kéthavi börtönre ítélték (1940). A II. világháború után, az Új Idők szerkesztője (Fodor Józseffel, 1945–1946), az Alkotás felelős szerkesztője és a Kortárs főszerkesztője (1947–1948). Az SZDP országgyűlési képviselője (1947–1948), az MDP tagja (1948–1953; kizárták: 1953).
A magyar avantgárd irodalom és művészet legjelentősebb és legnagyobb hatású alakja, a magyar konstruktivista és aktivista képzőművészeti iskola megalapítója. Egy személyben volt író és költő, kritikus és teoretikus, sokoldalú képzőművész és tipográfus, de foglalkozott zenével, filmmel, fotóval, reklámmal és az audiovizuális költészet és képzőművészet elméleti kérdéseivel is. Folyóiratai nagymértékben elősegítették az európai modern művészet magyarországi megismertetését és elfogadtatását. Művészi pályafutását társadalmi és politikai aktivitás, majd a kényszerű teljes visszahúzódás jellemezte, ill. a költő és a képzőművész szerepének kettőssége végighúzódott egész pályáján. A képzőművészet iránti érdeklődése költői műveinek megjelenésében, tipográfiai tudatosságában is tetten érhető. Whitman és Ady hatása legalább annyira jellemzi költészetét, mint Marinettié. Kezdetben az olasz futurizmus hatása érezhető a legjobban, amely leginkább az Éposz Wagner maszkjában (1915) c. kötetben figyelhető meg. A kötet záró költeménye a későbbi aktivista-expresszionista korszak megelőlegezője. Következő kötetei a dadaizmus jegyeit viselték magukon, az Éposz kötet túlzsúfolt képei eltűntek, a versnyelv leegyszerűsödött. Költészetének markáns darabjai lírai eposza a Máglyák énekelnek (1920), ill. a magyar avantgárd emblematikus alkotása, A ló meghal, a madarak kirepülnek (1922) c. műve, amely a nyugat-európai kalandozások élményét rendkívül nyersen megörökítő, periodikus szerkezetű monumentális költemény. Az 1920-as évek dadaista képzőművészeti kísérletei, kollázsai, ill. architekturális kompozíciói mellett a művészet szociális elkötelezettsége mellett foglalt állást, s ezt az elképzelését elsősorban irányregényeiben fogalmazta meg (Napok, a mi napjaink, 1928; Angyalföld, 1929; Megnőttek és elindulnak, 1931). Prózai művészetének legmaradandóbb alkotása nyolc részből álló önéletrajzi regényciklusa (Egy ember élete, 1927–1935). Az 1940-es években írott regényeiben az emlékezés és a moralizálás elemei keveredtek (Egy lélek keresi magát, 1941; Hídépítők, 1942). Művészetében a szovjet-orosz monumentalizmust kompenzálandó mindinkább felerősödött a francia hatás, a finomság iránti igény (Mögötte áll az angyal, 1948). A politikai fordulat sematikus irodalmától teljesen elhatárolódott, a Rákosi-rendszer éveiben nem publikálhatott (1949–1956), művészileg teljesen elszigetelődött. A forradalom és szabadságharc után tért vissza a társadalmi és művészeti közéletbe, az 1950-es–1960-as évek fordulóján híres művészeti vitákban állt ki az absztrakt művészetet ért baloldali támadásokkal szemben. Az izmusok története (posztumusz, 1972) c. munkájában összefoglalta a magyarországi avantgárd mozgalmak történetét, dokumentálta értékeit, ill. saját művészetének a modernséghez fűződő viszonyát.
Képzőművészként számos műfajban alkotott: grafikákat, festményeket, kollázsokat, fotómontázsokat készített, tipográfiával foglalkozott. Első antimilitarista, anarchista szellemű lapját Tett címmel indította meg (1915), Uitz Béla közreműködésével, programjában a művészet szerepére, agitatív jellegére helyezte a fő hangsúlyt. A folyóirat betiltása után programját Ma c. lapjában folytatta, a Ma szerkesztőségi termeiben kiállításokat rendezett többek között Bortnyik Sándor, Gulácsy Lajos, Pátzay Pál, Tihanyi Lajos, Uitz Béla műveiből, és ő hívta fel a figyelmet Mattis-Teutsch János és Rohancsek Ernő alkotásaira is. A Ma szerkesztésénél az illusztrációk elhelyezésével kapcsolatos nyomdai tervező munka hatására érdeklődése a képzőművészet modern (aktivista, konstruktivista) irányzatai felé fordult. A folyóirat bécsi számában jelent meg egyik első grafikai kompozíciója, amit rajzköltészetnek nevezett (1921). Festményeire, grafikáira az 1920-as években Malevics és Tatlin hatottak, de az általuk képviselt szigorú formaisággal szemben a fogalomra helyezte a hangsúlyt, így születtek meg költői megfogalmazásának vizuális analógiái, az ún. képarchitektúrák (Tisztaság Könyve, 1926). Ezeken szuggesztíven fejeződik ki a mérhető arány tisztelete, az egyenes vonal, a szabályos mértani idom, a kassáki képarchitektúra legjelentősebb művei sorra jelentek meg a kor ismert művészeti folyóiratai (pl. Der Sturm, Zenit, De Stijl, Contimporanul) címlapján. A képarchitektúrák könyvcímlapként, illusztrációként, szoborkonstrukcióként végig jellemzik alkotói pályafutását.
(A kép forrása: https://www.kieselbach.hu/muvesz/kassak-lajos_646)