Rövid leírás
A Magyarország c. lap munkatársa (1934), a Válasz munkatársa, szerkesztőségi tagja (1934–1938), a Sorsunk munkatársa (1941–1944); közben öt alkalommal járt Finnországban (1936–1938), a Nemzetőr főszerkesztője (1939–1940). Részt vett a balatonszárszói konferencián, ő mondta a bevezető előadást (1943). Az 1950-es években egyetlen írása sem jelenhetett meg (1949–1955), műveit 1955-től adták ki újra majd megindult életműkiadása is (1957; újraindult: 2000).
Pályáját lírikusként kezdte, első három verseskötetét azonban később megtagadta (Hajnal, 1915; Kitárt lélekkel, 1919; Üzenet enyéimnek, 1921). Ő maga irodalmi munkásságát Sötétség c. elbeszélésétől számította (Nyugat, 1922). Korai művei a baranyai Ormánság lakói között tapasztalt élményeiből táplálkoztak, az ott élők társadalmi problémáit, a nyomort és az egykézés veszélyeit mutatták be (Szép Zsuzska, 1925; Börtön, 1926; József az ács, 1931). Az egykézés kérdéséről külön memorandumot is írt (A hazugság öl, 1927). Az 1930-as évektől érdeklődése a magyar történelem felé fordult, archaizáló nyelven írta a tatárjárás korában játszódó regényeit (A vas fiai, 1936; Boldog Margit, 1937; Julianus barát, 1938). Trilógiában kívánta megörökíteni a magyar honfoglalás korát, amelyben sajátos magyar mitológiát alkotott, a műnek azonban csak két része készült el (Istenek, 1941; Holdvilág völgye, 1942; a két regény Pogány tüzek címmel jelent meg közös kiadásban 1968). A magyar múlt és mitológia felől érdeklődése az ókori epika felé fordult, babiloni és bibliai történeteket dolgozott fel regényeiben, teljesen újraértelmezve az eredeti elbeszéléseket (Vízöntő, 1948; Az égő csipkebokor, 1957; Új ég, új föld, 1958; Én vagyok, 1972). Számos önéletrajzi ihletésű elbeszélő művet is alkotott. A korai művek naturalizmusától az életmű középső szakaszának realizmusán át a kései műveiben megjelenő mitikus-szürrealisztikus beszédmódig ívelt pályája. Több alkalommal töltött hosszabb időt Finnországban, úti élményeit irodalmi útirajzokban örökítette meg (A csend országa, 1938; Suomi titka, 1939). Műfordítóként elsősorban klasszikus és kortárs finn irodalmat tolmácsolt.