Rövid leírás
A Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetének díjas gyakornoka, tanársegéde (1941–1943), a Pápai Református Teológiai Akadémia Kollégiumának r. tanára (1943–1945), a budapesti Kelet-európai Intézet intézeti tanára (1946–1949). Az MTA Nyelvtudományi Intézet Mai Magyar Nyelv Osztálya, ill. Nyelvművelő Osztálya tud. munkatársa (1951–1959), tud. osztályvezetője (1959–1971), tud. tanácsadója (1971–1985) és az intézet igazgatóhelyettese (1953–1959).
Tudományos pályafutásának kezdetén földrajzinév-kutatással foglalkozott, majd érdeklődése Kodály Zoltán bíztatására névtudományi és nyelvjáráskutatások felé fordult. A magyar nyelvművelés kiemelkedő, korszakos jelentőségű személyisége, meghatározó egyénisége. Fellépésével a magyarországi nyelvművelés új fejezete indult el: meghirdette az ún. emberközpontú nyelvművelést. Míg korábban, a Szarvas Gábor által meghirdetett program, a nyelvművelés feladatának a nyelvújítás után átalakult magyar nyelvben még meglevő idegen hatásokat (pl. germanizmus) igyekezett kiiktatni, azaz egy nyelvközpontú nyelvművelést népszerűsített; Lőrincze Lajos elképzelése ennél árnyaltabb volt. Lőrincze Lajos a nyelvi jelenségeket a nyelveket beszélő ember és a tágabb értelemben vett nyelvi közösség érdeke és céljai szempontjából vizsgálta, valamint a fogalmat kiterjesztette a nyelvi műveltség, a nyelvhelyesség és az újabban felbukkanó nyelvi jelenségek értékelésére. Népszerű, tudományos igénnyel megírt, olvasmányos, ismeretterjesztő könyvein generációk nőttek fel, s ezzel alapvetően új eredményeket ért el a mai magyar nyelv jelenségeinek vizsgálata terén. Nevéhez fűződik az Édes Anyanyelvünk c. rádiósorozat elindítása (1952. okt. 15-étől; később előadásai legjavát kötetekbe is kiadta, ill. kezdeményezett egy ilyen nevű nyelvművelő folyóirat megindítását is). Az 1955-től vasárnap reggelenként, 1961-től hetente háromszor sugárzott ötperces rádióműsor a nyelvi ismeretterjesztés addig nem ismert, rendkívül népszerű formájává vált.
(A kép forrása: Fortepan, szerző: Szalay Zoltán)
Irodalom
Lőrincze Lajos százados ünnepére
Kedves Barátaim!
Mondhatnám azt is, hogy Kedves Felebarátaim! Lőrincze Lajos, a Szentgálról érkezett nyelvművelő nyelvész professzor, a Tanár Úr (így nagybetűvel) egyik utolsó írásában, kórházi jegyzeteiben, az őt meglátogató ismerősének a feleség szóról elmélkedett. Milyen különös, hogy az ember teljes értékű társa a felesége, ám ez a szó manapság csakis az asszonyra vonatkozik, jóllehet a régiségben, a feleség szó csupán házastársat jelölt. A szó eredete természetesen összefügg a Felem, Feleim megszólításokkal, amelyek ma is mindkét nemet megilletik. Lám a Halotti Beszédben, a legkorábbi, teljesen magyar nyelvű szövegemlékünkben is így van ez: Látjátok Feleim Szümtükkel, s a Feleim már itt is azt jelentette, hogy Felebarátaim, azaz Feleim, Szeretteim! Szentgálon is úgy szokták mondani, hogy mindenki a maga fele-nyájához, azaz szeretteihez húz.
Talán szimbolikus, hogy a Tanár Úr utolsó írásai egyikében a családján, szűkebb pátriáján, Szentgálon kívül a nyelv, a szavak és a jelentések változásáról mesélt az őt megvizitelőnek. A Tanár Úr ugyanis a nyelv változtathatatlanságát hirdető harcos nyelvvédői szemlélettel ellentétben a nyelvet az azt használó ember, a pontosan fogalmazni kívánó felebarát szempontjából ítélte meg. Lőrincze Lajos nyelvművelése nem terjedt ki a hibák ostorozására, a pellengérre állításra, nem szidalmazta, nem ócsárolta, nem tette nevetségessé az óvatlan vétkezőt. Sértegetés és kioktatás helyett megmagyarázta a nyelvi hibákat, szelíden kijavította a jószándékú tévedőt, még betegágyán is igyekezett megbeszélni a szóban forgó nyelvi kérdést, sőt arra törekedett, hogy a feladványt közösen oldja meg az őt megtisztelő érdeklődővel.
Mondhatjuk-e azt, hogy eredményes volt a Lőrincze Lajos-féle emberközpontú nyelvművelés? A kérdésre mindenképpen igennel kell felelnünk, bár sokan úgy gondolják, hogy a nyelvművelői munka eredménye mérhető. Az Édes Anyanyelvünk rádióműsor megszólalása és a hasonló című folyóirat megindulása óta megszűnő, kiiktatott, háttérbe, a nyelvhasználat peremére szoruló káros nyelvi jelenségek ábrával, grafikonnal, diagrammal nem megjeleníthetőek. A nyelvművelő munka nem látványos, ám az letagadhatatlan, hogy mind a rádióműsor, mind a folyóirat nemzedékek anyanyelvi műveltségét, magyarságtudatát befolyásolta, egymásra növő korosztályok érdeklődése fordult nemzeti nyelvünk pontos használata, különböző, alig ismert nyelvi jelenségek kibogozása és feltárása felé, felebarátaink százezrei hallgatták a Tanár Úr oly nagy gonddal összeállított ötperces jegyzeteit, amelyek mindig egy szép magyar verssorral zárultak.
Talán szimbolikus, hogy a Tanár Úr első írásai szűkebb pátriája, Szentgál nyelvi jelenségeihez kapcsolódnak. Lőrincze Lajos „anyanyelve” ugyanis a hamisítatlan szentgáli nyelvjárás volt: sok szép, ízes bölcs szólást és mondást tanult meg otthonában, felebarátaitól, amelyeket még utolsó jegyzeteiben is nagy kedvvel és el nem múló szeretettel idézett.
Mondhatjuk, hogy nagy szerencséje ez a magyar nyelvművelésnek, hisz anyanyelvi tudatát, emberi magatartását és életszemléletét sorsdöntő módon befolyásolták kisgyermekkori élményei. Egy nyelvjárási nyelv tökéletes elsajátítása után, az anyanyelv iránti végtelen nyitottsággal tanulta, majd tanította, utóbb maga is szebbé, gazdagabbá és csillogóbbá formálta mindannyiunk örökségét, ezt a sokhúrú hangszert, amelyet édesanyánktól örököltünk.
Kedves Felebarátaim! Lőrincze Lajos, a Szentgálról érkezett nyelvművelő nyelvész professzor, a Tanár Úr (így nagybetűvel) egész élete azt példázta, azt mutatta meg, azt bizonyította, milyen végtelen, teljes egészében felfedezhetetlen, megismerhetetlen a magyar nyelv, mindannyiunk anyanyelve. Még Lőrincze Lajos – talán túlzottan szerényen – is csak azt írta le, hogy egész életében csupán ismergette, kóstolgatta, tanulta és tanulmányozta azt a csodát, amelyet valójában teljesen megtanulni nem is lehet. Minél jobban megismerte a magyar nyelvet, annál több meglepetést okozott a nyelvművelő professzor számára, s minél több újdonsággal találkozott, annál jobban tudott örülni sajátos ízeinek, s annál inkább magának érezte mindannyiunk egyre bővülő, gazdagodó anyanyelvét. Születésének százados évfordulóján, amikor a magyar nyelv is egyre nagyobb kihívások előtt áll, hogyan is ismerhetnénk meg még jobban nemzeti nyelvünket, hogyan is mélyíthetnék el jobban anyanyelvi ismereteinket, mint hogy keressük, és újra felfedezzük azon íróink és tudósaink életművét, akik elődeink világáról, nyelvi szokásairól régebbi korok nyelvén szóltak. Nyelvművelő tudósaink közül elsők között olvassuk újra Lőrincze Lajos, a Szentgálról érkezett nyelvművelő nyelvész professzor, a Tanár Úr írásait. És nem elsősorban azért, mert születésének százados ünnepére emlékezünk!
(Lőrincze Lajos a száz éve, 1915. november 24-én született nyelvész, nyelvművelő professzor farkasréti sírja a nemzeti sírkert része.)