Rövid leírás
Kolozsvárott segédlelkész és püspöki titkár (1903–1905), Bánffyhunyadon káplán (1906–1907), a Sárospataki Református Teológiai Akadémia magántanára és a Kolozsvári Református Teológiai Akadémián a Gyakorlati Teológiai Tanszék r. tanára (1907–1918), az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője (1918–1921). A budapesti Kálvin téri gyülekezet lelkipásztora (1921–1951), egyúttal a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke (1921. okt. 1.–1948. máj. 11.). Miután püspöki tisztéről lemondani kényszerült, lelkészi állásából is nyugdíjba kellett vonulnia (1951), sőt Budapestet is el kellett hagynia (1953: Leányfaluba vonult vissza). A Felsőház tagja (1926–1944). Az MTA másodelnöke (1937–1940). A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányi tagja (1915-től), lelkész elnöke (1923–1938). A Kisfaludy Társaság (r.: 1923), a Petőfi Társaság tagja (t.: 1941). A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének és Zsinatának lelkészi elnöke (1937–1948). A Protestáns Szemle (1914–1918 és 1924–1944), Az Út (Makkai Sándorral és Imre Lajossal, 1915–1919), a Református Szemle (1921-ig), a Magyar Kálvinizmus szerkesztője (Sebestyén Jenővel, 1934–1938); a Református Jövő alapító szerkesztője (Muraközy Gyulával, 1934–1945).
Kezdetben vitatható módon foglalt állást a zsidótörvényekkel kapcsolatban: mind az I., mind a II. zsidótörvényt elfogadta, úgy vélte, hogy ezzel megakadályozhatja a radikálisabb antiszemitizmust. Később határozottan állást foglalt a zsidóüldözéssel szemben, kormányzati kapcsolatait felhasználva igyekezett minél több, zsidónak minősített személy számára védelmet nyújtani. Lényegében ezt a magatartását méltányolták azzal, hogy 1945-ben mentesítették az igazolási eljárások alól, s ezzel magyarázható az, hogy félreállítására „csak” 1948-ban került sor. Nevéhez fűződik a magyar református egyház helyzetét elemző Memorandum elkészítése (1956). Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején ismét a budapesti Kálvin téri gyülekezet vezető lelkipásztora, a Református Megújulási Mozgalom egyik irányítója, ill. a református egyház lelki és szervezeti újjáépítésére alakult Országos Intézőbizottság (OIB) tagja (Pap Lászlóval és Kardos Jánossal). 1956. nov. 1-jén híres rádiószózatban (A magyar reformátusok szava) fordult az ország népéhez, rendre, higgadtságra, nyugalomra intette a lakosságot. Az általa kidolgozott program A Magyar Református Egyház Útja – a Református Megújulási Mozgalom Programja (1956) címen vált ismertté. A forradalom és szabadságharc bukása után ismét elhagyni kényszerült Budapestet, újra Leányfalura költözött. Mint a magyarországi református egyház Magyarországon és külföldön egyaránt nagy tekintélynek örvendő vezetője igen széles körű tudományos, irodalmi és szerkesztői munkásságot folytatott. Átdolgozta Károli Gáspár bibliafordításának újszövetségi részét.
(A kép forrása: http://www.hajdupress.hu/cikk/ravasz-a-zsidoellenes-magyar-puspok)