Nemzeti Sírhelyek

Schlosser (Solymosi) Imre (Budapest, 1889. október 11 – Budapest, 1959. július 18.) magyar válogatott labdarúgó, edző, játékvezető. Néhányszor magyarosított néven szerepel, Lakatos Imreként, később változtatta meg  családnevét Solymosira.

Korának egyik legnagyobb futballcsillaga, a magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa. 13-szoros magyar bajnok és 7-szeres bajnoki gólkirály - mindkettő a mai napig magyar csúcs! Legendásan görbe lábú játékos volt. Népszerűségére jellemző, hogy játéka sok fiatalnak szolgált mintául és indított el a labdarúgás felé. Fritz Alajos, az FTC kapusa a sógora volt. Kisebbik fia, Solymosi Norbert (1920-1980) az MTK-ban is pályára lépett, 1945 és 1948 között 40 alkalommal védte a kék-fehérek kapuját, s emellett válogatott kosárlabdázó is volt.

Slózi bátyjai, János és József az FTC tagjai voltak. 1912-ben vette feleségül Fritz Erzsébetet, aki ferencvárosi csapattartása, Fritz Alajos húga. Két fiuk született, Imre és a már említett Norbert. Az 1930-as évek végén családnevét Solymosira változtatta.

Pályafutása a Ferencvárosban kezdődött. A zöld-fehérek 1905-ben a Remény FC grundcsapatától igazolták le. Az FTC első csapatában 1906. február 25-én, 17 évesen a Postás ellen (0-1) mutatkozott be, de játéka még nem volt megfelelő, ezért 3 hónapra visszakerült a második csapatba erősödni. Ősztől már ismét az első csapatban szerepelt, és már a tehetségének megfelelő játékot mutatott, így hamarosan stabil csapattaggá vált. Schlosser 1915-ig nyolc idényt játszott a Fradiban, ebből hatszor bajnokok lettek (1906–1907, 1908–1909, 1909–1910, 1910–1911, 1911–1912, 1912–1913), illetve zsinórban hatszor gólkirály is lett. Mind a hatszor több gólt szerzett, mint ahány találkozón játszott, gólátlaga négyszer a mérkőzésenkénti kettőt(!) is túllépte! Négy éven keresztül (1911, 1912, 1913, 1914) európai gólkirály! 1913-ban Magyar Kupát is nyert. A Ferencvárosban 1905 és 1916 között 129 mérkőzést játszott, és  215 gólt lőtt! 1911-1912-ben az "Év játékosa" volt. Miután a vezetőseggel összekülönbözött, 1916-ban a nagy rivális MTK-hoz szerződött.

Schlosser hat szezont játszott a Hungária körúton, és mindannyiszor bajnokok lettek (1916–1917, 1917–1918, 1918–1919, 1919–1920, 1920–1921, 1921–1922). Legelső kék-fehér idényben hetedszer is gólkirály lett - 2,375-ös gólátlaggal, ami a mai napig is magyar csúcs! Az MTK-ban 1916 és 1922 között 115 mérkőzésen lépett pályára, és 135 gólt szerzett!

Pályafutása 1922-ben érdekes fordulatot vett, ugyanis profi tréner lett. Először a Magyar Atlétikai Club (MAC) szerződtette,majd 1923–1924-ben a svéd FC Kamraterna (Norrköping) csapatánál vállalt edzői állást. Ezt követően egy idényt a lengyel Wisla Kraków-nál trénerkedett, meglehetősen szerény eredményekkel. 1925-1926-ban a bécsi Wiener AC játékos-edzője lett, ahol 17 találkozón 6 gólt lőtt.

Aztán 1926 őszén visszatért az Üllői útra a Ferencvároshoz, és bajnokcsapat (1926-1927), s Magyar Kupa győztes (1927) együttes tagjaként búcsúzott a zöld-fehérektől. 14 mérkőzésen játszott, és 11 gólt szerzett.

Ezt követően 1927-ben a Budai 33-hoz igazolt, ahol 9 találkozón egyszer talált a kapuba.

1928-ban a Pesterzsébet II. ligában szereplő játékosa lett, s még ebben az évben be is jelentette visszavonulását. 1928 júniusában jutalomjátékot szerveztek számára, amelyen a II. Liga csapatával legyőzték az I. Liga együttesét. Visszavonulása után különböző csapatokban néhány mérkőzés erejéig még többször visszatért, például 1932-ben a II. ligás Budafok trénereként néhány mérkőzésen a csapatban is játszott.

Schlosser legutolsó mérközése, illetve búcsúmeccse a Kaposvári Rákóczi AC-ban, Kaposvár válogatott néven a magyar katonaválogatott ellen volt 1944. július 9-én. Gólt nem rúgott, de 4:2-re nyert a válogatott (Sárosi dr-al, Tánczossal, Deákkal,...). A KRAC kapuját Solymosi Norbert, Schlosser fia védte. Slózi ekkor 55 éves volt!

Schlosser Imre az MTK és az FTC örökös bajnoka!

1906 őszén 17 évesen Prágában Csehország ellen lett a válogatott tagja. Az akkori szövetségi kapitány, első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd hívta meg. 1927-ig 68 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 58 gólt szerzett. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdíj nyertes magyar együttesnek. 1911. október 29-én, a Svájc elleni mérkőzésen (9:0) hat góllal „örvendeztette meg" a vendégeket. 1912-ben a cári Oroszország csapata ellen (12:0) öt gólt ért el. További három mérkőzésen (1909. Ausztria 4:3, 1911. Franciaország 3:0 és 1912. Németország 3:1), három-három góllal gyarapította válogatottbeli góljainak számát. Magyar rekord, hogy válogatott pályafutása 21 évet ölel fel!

1955. október 16-án, 66. születésnapja után néhány nappal a 100. magyar-osztrák mérkőzésen (6-1) az ő vezetésével vonultak ki a csapatok, és a kezdőrúgást is ő végezte el a Népstadionban, 104 000 néző előtt.

A „karikalábú", nyúlánk, jellegzetes mozgású „Slózi" labdarúgósportunk kiemelkedő egyénisége, nagyszerű képességű képviselője. A magyar játékosok közül az ő hírneve kelt először szárnyra Európa-szerte. Nemcsak kiváló képességeivel, hanem szerény, rokonszenves magatartásával és sportszerű játékmodorával is számtalan hívet szerzett a labdarúgásnak. Szereplésének legnagyobb jelentősége talán éppen játékának óriási népszerűsítő hatásában kereshető. Fénykorában, legalább egy évtizeden át, sok ezer érdeklődő – a fővárosban és vidéken egyaránt – az ő kedvéért zarándokolt ki hétről hétre a pályákra. Ezek a nézők azután fokozatosan a labdarúgósport hűséges híveivé váltak. „Slózi" ugyanis nagyon tudott futballozni! Bár erősen ballábas volt, a labdát kifogástalanul kezelte, ördöngösen cselezett, fáradhatatlanul dolgozott, önzetlenül osztogatott a mezőnyben. Gólképesség terén – Schaffer feltűnéséig – vetélytárs nélkül állt a magyar labdarúgásban. Minden helyzetből, közelről és távolról, lábbal és fejjel egyaránt nagy biztonsággal vette célba a kaput. Sikereinek csúcsán, a népszerűség sugárözönében is egyszerű, mindig becsületesen, odaadóan küzdő tagja maradt klubcsapatainak és a válogatott tizenegynek. Ennek köszönhette azóta is példátlan népszerűségét. Több mint két évtizeden át játszott az élvonalban.

Visszavonulása után néhány évig síppal is szolgálta a hazai labdarúgást.  Labdarúgó játékvezetőként („szövetségi bíróként”) első mérkőzését 1930. augusztus 27-én vezette, amely Hajdu Andor jutalomjátéka volt a II. liga válogatottja és a Ferencváros csapatai között.

70 éves korában hunyt el.

Hivatalosan 68 válogatott találkozón lépett pályára, de ő életrajzi könyvében 75 válogatott mérkőzésről ír a "Schlosser Imre és a magyar futball 35 esztendeje. A 75-szörös magyar válogatott játékos visszaemlékezései" (Budapest, 1934) című könyvben.

Sírkövén is ez áll: 75 X A HAZÁÉRT

(Batthyány Casino)