Nemzeti Sírhelyek


Székely Mihály

Rövid leírás

Székely Mihály

A József Műegyetemen gépészmérnöki okl. szerzett (1910), állami ösztöndíjjal a repülőgép-technikában akkor legfejlettebbnek számító Franciaországban járt hosszabb tanulmányúton volt. és pilótavizsgát tett (1911). Az 1910-ben Budapesten rendezett nemzetközi repülőversenyen saját szerkesztésű gépén alkalmazott oldalegyensúlyozó berendezésével díjat nyert, majd az osztrák Autoplan Werke vállalat berepülő pilótájának szerződtette. Nevéhez fűződik az első magyar távrepülés (Bécs–Budapest–Bécs útvonalon, 1911. júl. 19-én). Ugyancsak ő szállított először légi úton, 1911-ben napilapot s egyéb sajtóterméket a fővárosból vidékre. Az 1913-ban rendezett nemzeti repülőversenyen ismét több díjat nyert.

Az I. világháborúban pilótaképző tanfolyamot vezetett, az összeomlás után a Magyar Repülőgépgyár Rt. mérnöke (1918-tól). A két világháború között gépjárműszerkesztéssel foglalkozott; az 1950-es évek második felében a Járműfejlesztési Intézettől ment nyugalomba. Számos aviatikai tárgyú cikke jelent meg a szaksajtóban és napilapokban (Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap); Az Újság c. napilap repülési rovatának vezetője volt.