Rövid leírás
A Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE TTK Kolloidkémiai Intézete, ill. Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Intézete gyakornoka (1947–1949), tanársegéde (1949–1952), egy. adjunktusa (1952–1962), tanszékvezető egy. docense (1962–1967), tanszékvezető egy. tanára (1967–1985) és az egyetem rektorhelyettese (1983–1984). Az Általános Műszaki Főiskolán és a BME Vegyészmérnöki Karán (1949–1954), majd a KLTE TTK-n a kolloidkémia előadó tanára (1954–1955). A Bristoli Műszaki Egyetem Fizikai Kémiai Tanszéke vendégprofesszora (1977–1978), a Drezdai Műszaki Egyetem Kolloidkémiai Tanszék vendégdocense (1958–1962) és magántanára (1959–1962). Az MTA Kolloidkémiai Munkabizottsága alapító elnöke (1965–1985).
A kolloidkémiai kutatások nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket elért kutatóprofesszoraként elsősorban határfelületi jelenségek fizikai kémiájával, diszperz és kolloid rendszerek reológiájával, ill. az adhézió és a nedvesedés kérdéseivel foglalkozott, különösen az ún. kisenergiájú felületeken. Buzágh Aladárral széles körben elterjedt tapadóképesség-meghatározási módszert, Pászli Istvánnal immerziós mikrokalorimetriás módszert dolgozott ki. Világviszonylatban is elsőként vizsgálta a folyadékhidakat. A magyar kémiai szaknyelv megújításával is foglalkozott. Kiválóan hegedült, a Ganz Művek Szimfonikus Zenekarának tagja.