Rövid leírás
Kolozsvárott és Nagyszebenben (1830–1831), Bukarestben élt (1831–1833), majd Velencébe ment, ahol W. L. Leitch angol művésztől elsajátította a vízfestés technikáját (1834), később Rómában és Nápolyban képezte magát (1834–1835). Itáliai tartózkodása döntően befolyásolta festőművészi pályafutását.
Hazatérése után, Szemere Miklós révén számos közéleti emberrel ismerkedett meg, akik portréjuk elkészítésével bízták meg. Lassan nevet szerzett magának, egyre többen keresték fel megrendeléseikkel. Gondosan megmunkált, nagy jellemábrázoló készségről tanúskodó, finoman színezett portréi a 19. század fontos kordokumentumai. A század szinte valamennyi fontos személyiségét megörökítette rajzban, olajfestményben vagy akvarellen. Munkái közül kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné portréja 1874).
Arcképeken kívül biedermeier életképeket (Galambposta, 1840), akvarelljein tájképeket (Alföldi táj gémeskúttal, 185?) is készített, legismertebb képe azonban egy történelmi festmény: A lánchíd alapkőletétele, 1865). Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott. Fényképészettel is kísérletezett (1862-ben műtermet nyitott, ám 1864-ben eladta). Jelentős szerepet játszott a 19. századi Pest művészeti közéletében. Élénk tevékenységet fejtett ki az első magyar művészeti egyesület létrehozása érdekében (1840), kezdeményezte évenkénti kiállítások megtartását, szakfolyóiratok kiadását, a fiatal tehetségek támogatását, a művészképzés megszervezését.
(A portrékép forrása: OSZK-MEK; http://mek.oszk.hu/01500/01531/html/onarc.jpg)