Rövid leírás
A kassai és a kolozsvári társulat (1829–1834) a budai Várszínház tagja (1835–1837). A Pesti Magyar Színház, ill. a Nemzeti Színház tagja (1837–1866), rendezője (1845-től). A forradalom és szabadságharc idején szegedi kormánybiztos, majd szabadcsapat-vezér (1848–1849). A bukás után Törökországba emigrált, ahonnan informátori szolgálatok fejében térhetett haza (1849–1850). A Nemzeti Színház operarendezője (1851–1854, 1855-ben visszakapta játékjogát). A Színitanodában a színészmesterség r. tanára (1865–1866). A Kisfaludy Társaság tagja (1863-tól).
Szerepelt a Bánk bán ősbemutatóján (Kassa, 1833. febr. 15.), a Nemzeti Színház megnyitó előadásában, az Árpád ébredésében (Vörösmarty Mihály drámája, 1837. aug. 22., a költőt alakította); az első Shakespeare-bemutató az ő jutalomjátéka volt (Lear király, 1838). 1848. márc. 15-én ő szavalta el a Nemzeti Dalt, a Nemzeti Színház közönségének.
A magyar romantika legtudatosabb színésze, aki gyengébb fizikai adottságait állandó önképzéssel pótolta. Repertoárja 358 szerepre terjedt ki. Jelentős részt vállalt a francia romantika meghonosításában, Shakespeare műveinek és kortárs magyar írók bemutatásában. Szerkesztette és kiadta az első színházi szaklapot, a Magyar Színházi Lapot (1860). Lefordította Goethe Clavigoját, Shakespeare-től a Macbethet, A makrancos hölgyet, a Coriolanust, a IV. Henrik első részét, a Tévedések vígjátékát (az utóbbi hármat társfordítóként), átdolgozott több Shakespeare- és Schiller-fordítást.
Irodalom
„Azon kedélyhangjaink, melyeket a nyelv szelleme, vagy a közegyezés egy-egy külön szóba foglalt, körülbelül a következők. Nagyítást, tulzást, jogtalan követelést megsokalló s visszautasító gunyos hangalak: ohó! vagy: hohó! […] Bizalmas unsz oló hang: Na! […] Nemtetszés hangja: ej-ej! Káröröm, guny, rajtakapás hangja: ehe! vagy: ahá! […] Undor hangja: pih! […] Széles-kedvü hang: hipp-hopp! […] Vig kedélyhang: hej huj! […] Vágyhangok: beh! bár! vajha!” A magyar színháztörténet szempontjából ugyan döntő fontosságú esztendő volt az 1837-es, a Pesti Magyar Színház megnyitásának éve, de legalább ilyen lényeges 1866 is. A színészmesterséget űzők ugyanis végre többet megtudhattak például a „kedély accenusáról”, a „mozgás kelleméről” és „nemességről”, de egyéb hasznos tudnivalókat is összefoglalt számukra A szinészet könyve. Szerzője, a korszak jeles színésze, Egressy Gábor többek között azt javasolja, hogy a helyes hangsúlyozás megtanulása érdekében olvasgassanak sokat barátjától, Petőfitől. Természetesen Arany, Vörösmarty, William Shakespeare Hamletje vagy Julius Caesarja sem árthat.
Az első magyar nyelvű színészeti tankönyvnek különféle karakterek ábrázolásával kapcsolatban is volt mondanivalója. Az őrületben Lear és Ophélia a követendő, a vizionálás kétségkívül színészizzasztó képességének elleséséhez Lear királyhoz, III. Richárdhoz vagy Júliához kell visszanyúlni. Rómeó „a legszilárdabb akarattal hal meg”, míg Othello a „legtisztább eszmélet” miatt bünteti magát halállal – a haláltípusok színpadi bemutatásánál csakis ők jöhetnek szóba. Ki más is lehetne a gyűlölet legkézenfekvőbb tárgya, mint Shylock A velencei kalmárból. Egressy a képmutatás verbális megjelenítésének tanításakor a képzeletbeli dobogóra III. Richárdot, Jagót és Tartuffe-öt állítja. Egressy nem csak beszélt, tudta kihez forduljon, ha Shakespeare alakjain keresztül különböző jellemeket, viselkedésmintákat kellett megfesteni. Ez nem volt más, mint saját maga. 1837 és 1866 között a Hamletet huszonötször, a Coriolanust tizenhétszer, a Lear királyt tizenkilencszer, az Othellót kilencszer, a III. Richárdot, a Julius Caesart és a Macbeth-et kétszer-háromszor játszotta. Nem csak a könyvírás során vette hasznát mindennek, de az általa létrehozott Színi Tanodában is, ahol sajnos csak egy évet foglalkozhatott a növendékekkel. Másfél évvel az alapítás után hunyt el.
a kép forrása: keptar.oszk.hu