Rövid leírás
A pesti, ill. a budapesti tudományegyetem tanársegéde és az elméleti természettan magántanára (1871–1872), ny. r. tanára (1872–1878), a kísérleti természettan ny. r. tanára (1878–1894 és 1896–1919) és a Kísérleti Fizikai Intézet igazgatója (1878-tól); közben az egyetem rektora (1891–1892). A Budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet igazgatója (1896–1899), elnöke (1899–1919). Az MTA elnöke (1889. máj. 3.–1905. okt. 5.). A Magyar Természettudományi Társulat alelnöke (1880–1919), a Mathematikai és Physikai Társulat alapító elnöke, tb. elnöke (1891. nov. 5.–1919. ápr. 8.). A Magyar Paedagogiai Társaság t. tagja (1894–1919). A Szent István Akadémia tagja (1915-től). A Porosz Tudományos Akadémia tagja (l.: 1910). A Főrendiház tagja (1872-től), elnöke (1881–1893), majd Körmendi országgyűlési képviselője (1893–1895). Az első Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1894. jún. 10.–1895. jan. 15.).
Miniszterként támogatta az egyházpolitikai törvényjavaslatokat; nagy jelentőségű beszédet mondott a vallás szabadságáról és a vallásfelekezetek egyenjogúságáról (1894. jún. 24.); továbbá minisztersége alatt hozott döntést az Országgyűlés a budapesti Műcsarnok felállításáról (az épületet 1896-ban avatták fel).
A rendszeres kísérleti és elméleti fizikai kutatások világszerte elismert, kiemelkedő jelentőségű tudósa. Tudományos pályafutásának kezdetén a kapillaritás (hajszálcsövesség) jelenségével foglalkozott, ill. a folyadékok felületi feszültségének jelenségét kutatta. Új módszert dolgozott ki a felületi feszültség mérésére (Eötvös-féle reflexiós módszer), majd 1885-ben felállította a róla elnevezett Eötvös-törvényt (minden normális folyadék felületi energiája ugyanolyan mértékben fogy, ha hőmérséklete 1 ˚C-kal nő). Később érdeklődése a gravitációs tér kutatása felé fordult, amelynek mérésére megszerkesztette az Eötvös-ingát. 1901-ben Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel igazolta, hogy a gravitációs erő 2 x 10-8 pontossággal független a tömeg anyagi minőségétől; a tehetetlen és a súlyos tömeg arányosságának ezen igazolása az általános relativitáselmélet kísérleti megalapozása. Kutatásait a földmágnességre is kiterjesztette: egy ún. mágneses transzlatométer nevű műszert is szerkesztett, amelyet archeomágneses kutatásra alkalmazott. Nevéhez fűződik az Eötvös-effektus, ill. Eötvös-jelenség felállítása, amely szerint a Földön a Nyugatról Keletre mozgó testeknél – a felszíni nyugalmi helyzethez képest – a nehézségi erő kisebb, mint a Keletről Nyugatra haladóknál, ezzel újabb bizonyítékot szolgáltatott a Föld forgására vonatkozóan. Róla nevezték el a torziós ingás mérésekben használatos egységet (eötvös, rövidítve: E).
(A kép forrása: http://www.termeszetvilaga.hu/kulonsz/k011/eotvos.html)