Rövid leírás
A Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és a festészet r. tanára (1906-1917).
Első képét (Önarckép) 1885-ben festette, első igazán művészi és kiállított alkotása a Párizsban készült Kallós Ede-arckép (1889), amely J. Bastien-Lepage naturalizmusának hatását mutatja. Munkássága szentendrei korszakát (1889–1892) a finom naturalizmus, J. Bastien-Lepage hatása, nagyobb méretű képek, szürkés tónus, visszafogott színek, finoman kidolgozott részletek jellemzik. Második, müncheni korszakában (1893–1896) készült egyes művein a szecesszió hatása is érződik (Madárdal, Archeológia, 1896), és ekkor alakult ki sajátos festői nyelve, mely már előrevetíti nagybányai stílusát (Önarckép, 1893; Ádám, 1894).
Münchenben ismerkedett meg Hollósy Simonnal (1893) és szabadiskolájának tagjaival. 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Nagybányai korszakában (1896–1905), a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg. Nagyméretű, figuratív plein air kompozíciókat (A hegyi beszéd, két változatban, 1896, 1897), esti vagy erdei környezetben, lírai hangvételben bibliai témákat festett (Három királyok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900). Stílusa ettől kezdve sajátosan egyéni; ekkor festette az erdő fényjátékával a természet és a természetben mozgó figura harmonikus egységét kifejező, álomszerű, poétikus képeit (Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899). 1900-tól a napfény festése, ill. az emberalak és az arc kifejezése foglalkoztatta.
(A kép forrása: Wikipédia)