Rövid leírás
A II. világháború után Budapest főjegyzője, tanácsnoka, a kulturális osztály vezetője (1945–1955), a Néphadsereg Színháza igazgatója (1958–1959), csak irodalommal foglalkozott (1960-tól).
Stílusát a fanyar irónia és a szatirikus hangnem váltogatása jellemzi, mely olykor a groteszk és az abszurd felé hajlik. Elbeszéléseiben az egyszerűséget, a hétköznapban bujkáló gondolatot kereste, elsősorban a kispolgári ízlést és mentalitást pellengérezte ki, kora társadalmi és politikai visszásságainak okaira kereste a választ. Legjelentősebb regénye a Poldini úr (1963), amelyben a minél tökéletesebb realista ábrázolás érdekében a pszichológiai elemzés és az 1930-as években divatos esszéregény módszerével kísérletezett. Rendhagyó állomás pályáján a Legendák c. novellaciklus (1940), amely alapját zsidó mesék adták, s bennük a realizmus igényét a naivitás és a líraiság váltotta fel. Pályája végén egyre többet foglalkozott az írói mesterség problémáival, a realizmus lehetőségeinek kérdésével.
(A kép forrása: Körkép című antológia (1972), a kép köteten belüli sorszáma: 7, szerző: Vahl Ottó fotóművész)