Nemzeti Sírhelyek


Győry Sándor

Rövid leírás

Győry Sándor

A Huszár Mátyás vezette Duna-felmérés munkatársa, majd az építészeti igazgatóság vezetője (1820-as évek–1832). Állásáról lemondott, s kizárólag tudományos munkásságának élt.

Tudományos pályafutásának kezdetén folyószabályozási kérdésekkel és egyéb vízi közlekedési problémákkal foglalkozott, elsők között írt egy Buda és Pest között megépítendő híd szükségességéről (A Buda és Pest közt építendő állandó hídról, 1832). Később érdeklődés a műszaki tudományok és a matematika szinte minden területére kiterjedt, de közgazdasági, pedagógiai és zeneelméleti dolgozatokat is írt. Jelentős szerepet vállalt a magyar matematikai szaknyelv kialakításában, az ő nyelvi leleménye volt – többek között – a függvény, a kitevő, a szorzat és az arány szavunk.

(A portrékép forrása: MTA;info@titkarsag.mta.hu)