Rövid leírás
![Gyulai Pál, nagyváradi](/cache/9/f/f/7/f/9ff7f6bd7663007fb45048c337402a10316ca27d.jpg)
Gr. Bethlen János fiainak nevelője (1845–1848), gr. Teleki Domokos országgyűlési követ titkára (1848–1852), Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben dolgozott (1852–1855). Tanítványával, gr. Nádasdy Tamással Berlinben, Párizsban és Münchenben tartózkodott (1855–1856). A pesti református teológia (1857–1858), a kolozsvári református kollégium (1858–1862), a kolozsvári református főgimnázium r. tanára (1862–1864). A pesti színművészeti akadémia r. tanára és aligazgatója (1864–1870), a budapesti tudományegyetemen a magyar irodalomtörténet ny. r. tanára (1876–1902). A Főrendiház örökös tagja (1885–1909).
Az MTA I. Osztálya titkára (1870. jan. 17.–1906. márc. 26.) és a Nyelvtudományi Bizottság elnöke (1896–1897). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1860), elnöke (1879–1902). A Magyar Írók Segélyegyletének titkára (1862–1876).
Pályafutását költőként kezdte, első verse 16 éves korában jelent meg Kolozsvárott (Az anya és fohásza címmel, 1842-ben, a Hon és Külföldben). Már diákkorában megismerkedett Vörösmarty Mihály költészetével, magánszorgalomból megtanult németül és franciául; Goethét, Schillert, Heinét olvasott és fordított. Költői munkásságára később Arany János és Petőfi Sándor hatott, legismertebb verseit az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc ihlette (köztük a Hadnagy uram c. ballada, amely gesztusok nélküli hősi kiállás a szabadság eszméje és gyakorlata mellett); Pókainé (1851) c. munkájával Arany történelmi balladái számára mutatott követendő példát. Első jelentős prózai műve A vén színész (1851) c. elbeszélése, majd Egy régi udvarház utolsó gazdája (1857) c. műve a magyar realista próza első és egyik legjobb kisregénye. Nagy költői vállalkozása a Romhányi (1868–1871) az Anyegin példáján megírt verses regénye. Lírája később elsorvadt, viszont kidolgozta az emlékbeszédnek azt a sajátos műfaját, amellyel az esszé első magyarországi remekműveit alkotta meg (Kemény Zsigmond, 1879; Arany János, 1883; Kölcsey Ferenc, 1890). Az 1850-es évektől meghatározó szerepet játszik a magyar irodalomtörténetben, első kritikája a Pesti Röpívekben jelent meg (1850). Megalkotta a „nép-nemzeti irodalom” fogalmát, amelynek lényege, hogy a magyar irodalom csak úgy emelkedhet európai színvonalra, ha megőrzi nemzeti jellegét és megteremti népiességét. Petőfit és Aranyt tartotta a magyar irodalom meghaladhatatlan csúcspontjának, s az 1850-es évek Petőfi-epigonjai elleni kíméletlen harcával az irodalom tekintélyét igyekezett visszaállítani a hazafi felbuzdulás művészi igénytelenségével szemben. Az 1860-as évektől vált a magyar irodalmi élet megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen vezető személyiségévé.
(A kép forrása: Wikipédia)