Rövid leírás
Gr. Bethlen János fiainak nevelője (1845–1848), gr. Teleki Domokos országgyűlési követ titkára (1848–1852), Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben dolgozott (1852–1855). Tanítványával, gr. Nádasdy Tamással Berlinben, Párizsban és Münchenben tartózkodott (1855–1856). A pesti református teológia (1857–1858), a kolozsvári református kollégium (1858–1862), a kolozsvári református főgimnázium r. tanára (1862–1864). A pesti színművészeti akadémia r. tanára és aligazgatója (1864–1870), a budapesti tudományegyetemen a magyar irodalomtörténet ny. r. tanára (1876–1902). A Főrendiház örökös tagja (1885–1909).
Az MTA I. Osztálya titkára (1870. jan. 17.–1906. márc. 26.) és a Nyelvtudományi Bizottság elnöke (1896–1897). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1860), elnöke (1879–1902). A Magyar Írók Segélyegyletének titkára (1862–1876).
Pályafutását költőként kezdte, első verse 16 éves korában jelent meg Kolozsvárott (Az anya és fohásza címmel, 1842-ben, a Hon és Külföldben). Már diákkorában megismerkedett Vörösmarty Mihály költészetével, magánszorgalomból megtanult németül és franciául; Goethét, Schillert, Heinét olvasott és fordított. Költői munkásságára később Arany János és Petőfi Sándor hatott, legismertebb verseit az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc ihlette (köztük a Hadnagy uram c. ballada, amely gesztusok nélküli hősi kiállás a szabadság eszméje és gyakorlata mellett); Pókainé (1851) c. munkájával Arany történelmi balladái számára mutatott követendő példát. Első jelentős prózai műve A vén színész (1851) c. elbeszélése, majd Egy régi udvarház utolsó gazdája (1857) c. műve a magyar realista próza első és egyik legjobb kisregénye. Nagy költői vállalkozása a Romhányi (1868–1871) az Anyegin példáján megírt verses regénye. Lírája később elsorvadt, viszont kidolgozta az emlékbeszédnek azt a sajátos műfaját, amellyel az esszé első magyarországi remekműveit alkotta meg (Kemény Zsigmond, 1879; Arany János, 1883; Kölcsey Ferenc, 1890). Az 1850-es évektől meghatározó szerepet játszik a magyar irodalomtörténetben, első kritikája a Pesti Röpívekben jelent meg (1850). Megalkotta a „nép-nemzeti irodalom” fogalmát, amelynek lényege, hogy a magyar irodalom csak úgy emelkedhet európai színvonalra, ha megőrzi nemzeti jellegét és megteremti népiességét. Petőfit és Aranyt tartotta a magyar irodalom meghaladhatatlan csúcspontjának, s az 1850-es évek Petőfi-epigonjai elleni kíméletlen harcával az irodalom tekintélyét igyekezett visszaállítani a hazafi felbuzdulás művészi igénytelenségével szemben. Az 1860-as évektől vált a magyar irodalmi élet megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen vezető személyiségévé.
(A kép forrása: Wikipédia)