Rövid leírás
A Hét munkatársa (1891–1906), a Szerda c. folyóirat szerkesztője (1906–1907); közben, mint újságíró Németországban, az USA-ban és a Balkánon járt. A Nyugat egyik alapítója (1908), főszerkesztője (1908–1929). A forradalmak után elhagyta az országot (1919), Bécsben és Berlinben élt, de figyelemmel kísérte a hazai irodalmi életet, kritikákat jelentetett meg különböző osztrák és német lapokban. Osvát Ernő halála után levették nevét a Nyugat impresszumáról (1930), ekkor írta híres, személyeskedésektől sem mentes vitairatát, A Nyugatútját, s hosszas vitába bonyolódott Babits Mihállyal. A Magyar Hírlap munkatársa (1937. febr.–1938), a fasizmus és nácizmus elől az USA-ba emigrált (1938), New Yorkban telepedett le, ahol elnyerte a város irodalmi nagydíját is. A magyar kormány hívására már súlyos betegen tért haza (1948).
Első megjelent műve egy verses regény, A Slemil keservei (1891), amely kedvező fogadtatásban részesült, többek között Gyulai Pál írt róla elismerő kritikát. Arany László műve, A délibábok hőseóta ez volt az első eredeti hang ebben a műfajban. A korabeli kritika elismerte versesköteteit is (Versek, 1894; Ignotusverseiből, 1918). Költeményei modern nyugat-európai hatásról tanúskodnak, elsődleges témájuk a szerelem, két kötetét követően azonban költőként hamar elhallgatott. Elbeszélései (Vallomások, 1894) liberális eszméket tükröznek, finoman ragadnak meg hangulatokat, lelki árnyalatokat. Fiktív leveleiben szót emel a női emancipáció kapcsán a másság megismertetéséért, elfogadtatásáért (Emma asszony levelei, 1893–1906). Sikerei ellenére azonban elsősorban a kritikaírást, a publicisztikát és irodalomszervezést tekintette fő hivatásának. Publicisztikájában is a liberalizmus szószólója, szembehelyezkedett a 19. századi pozitivista hagyományokkal, küzdött az alkotó és befogadó individuális szabadságáért.
(A kép forrása: Wikipédia)