Rövid leírás
Pártonkívüliként, de az ún. szövetkezett ellenzék programjával országgyűlési képviselő (Pétervásári választókerület, 1905–1906; belépett a Függetlenségi és ’48-as Pártba, 1905; a Fejérváry-kormány lemondása után megtartott választásokon elvesztette mandátumát: 1906). Az agrárius nagybirtokosok érdekvédelmi szervezete, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke (1909. ápr.–1912. nov.). Pártonkívüli függetlenségi programmal országgyűlési képviselő (Kápolnai választókerület, 1910–1918). Jelentős szerepet játszott a Függetlenségi és ’48-as (Justh) Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Kossuth Párt újbóli egymásra találásában. A két párt fúziójával létrejött Egyesült Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt ügyvezető elnöke (1913. jún.–1914. máj.). Kossuth Ferenc halála és Justh Gyula lemondása után elnöke (1914. máj.–1916. júl.). Addigi pártjából kilépve életre hívta a radikális Függetlenségi és ’48-as Pártot (Károlyi-párt, 1916. júl.), amelynek elnökeként fellépett a kiegyezés rendszerének megváltoztatásáért, perszonáluniót, önálló vámterületet, jegybankot, magyar nemzeti hadsereget, azonnali annexiómentes békét és szociális, ill. birtokpolitikai reformokat követelt. A Választójogi Blokk alapító elnöke (1917. jún.-tól).
(A portrékép forrása:http://www.europakiado.hu/szerzo/karolyi-mihaly)
Gr. Tisza István bukása után pártja képviseltette magát az Esterházy- és a Wekerle-kormányban is (1917. jún.–1918. jan.). A Károlyi-párt, valamint a parlamenten kívüli MSZDP és az Országos Radikális Párt részvételével, az őszirózsás forradalom előestéjén megalakított, magát ellenkormánynak nyilvánító Magyar Nemzeti Tanács elnöke (1918. okt. 23/24.–1918. okt. 31.). Magyarország miniszterelnöke és külügyminisztere (1918. okt. 31.–1919. jan. 11.), egyúttal pénz- (1918. okt. 31.–1918. nov. 25.) és hadügyminiszter is (1918. dec. 12.–1918. dec. 29.). Az ország területi integritásának megőrzését Wilson amerikai elnök 1918 elején kibocsátott 14 pontjában meghirdetett nemzeti önrendelkezési jog alapján képzelte el, pacifista álláspontra helyezkedett, kormánya megkezdte a hadsereg felszámolását, megkötötte az antanthatalmakkal a belgrádi konvenciót (1918. nov. 3.). Kormányzata alatt fogadták el a minden 21. életévét betöltött férfi és 24. évét betöltött, írni és olvasni tudó nő választójogát (1918. évi I. néptörvény), született törvény a sajtó- (1918. évi II. néptörvény), az egyesülési és gyülekezési szabadságról (1919. évi III. néptörvény). Az 1918. nov. 16-án kikiáltott Magyar Népköztársaság ideiglenes elnöke, megbízva a külpolitika irányításával (1919. jan. 11.–1919. márc. 21.). Kezdeti pacifizmusa az antant egyre nyilvánvalóbb területi követelései és a történelmi Magyarország nemzetiségeinek elszakadási törekvései miatt szertefoszlott, újra megindult a hadsereg fejlesztése, későbbi beszédében már az ország fegyveres felszabadításának lehetőségét is felvetette (1919. márc. 2.). Az újabb demarkációs vonal kijelölését követelő agresszív Vix-jegyzék benyújtása (1919. márc. 20.) másnapján, miután azt elfogadni nem kívánta, elutasítani nem merte, tudomásul vette a kommunista hatalomátvételt, elhagyta az országot (1919. júl. 5.).
Az emigrációban kíméletlen agitációt folytatott a Horthy-rendszer ellen, bírálatában egészen a kommunizmus vállalásáig eljutott. Ellátogatott a Szovjetunióba (1931), itt szerzett tapasztalatairól lelkes cikkei jelentek meg a francia sajtóban. A II. világháború alatt a Demokratikus Magyarországért Mozgalom, az Angliai Magyar Nemzeti Tanács elnöke (1944. ápr.-tól). de egyik szervezetet sem ismerték el a szövetségesek Magyarország képviselőjének. A II. világháború után párton kívüli, kiemelkedő közéleti személyiségként az Ideiglenes Nemzetgyűlés (1945. ápr.–nov.), majd a Nemzetgyűlés tagja (1945–1947), a Nemzetgyűlés törvénybe iktatta történelmi érdemeit (1946. évi II. törvénycikk, 1946. febr. 14.), de reményei a köztársasági elnöki poszt esetleges elnyerésére, illúziónak bizonyultak. Hazatérését követően (1946. ápr.), egykori politikai súlyát nem nyerte vissza, a szerveződő baloldali erők igyekeztek távol tartani a közélettől. Magyarország párizsi (1947. aug.–1949. jún.), brüsszeli (1948. aug.–1949. jún.), luxemburgi követe (1949. jan.–jún.). Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érsek letartóztatása után (1948. dec.) sikertelenül próbált meg közbenjárni a hercegprímás kiszabadítása érdekében, felajánlotta közvetítését a magyar kormány és a Vatikán között. Rajk László (1909–1949) perbefogása után lemondott követi posztjáról, és végleg emigrációba vonult. Távollétében a magyar kormány a „népi demokrácia árulójává” nyilvánította (1949. okt.).
(A portrékép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár ; http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index283.html)