Rövid leírás
Gimnáziumi tanulmányait megszakítva a győri katonai intézet növendéke, a 32. gyalogezred kadétja (1804–1805), zászlósként harcolt a napóleoni háborúkban (1805–1806), majd ezredével a Szerémségben a határt őrizte (1806–1809), a leobeni csatában francia fogságba esett (sikeres szökését követően főhadnaggyá léptették elő, 1809; leszerelt 1811-ben). Már katonai pályafutása alatt foglalkozott drámaírással (Gyilkos, 1808; A tatárok Magyarországon, 1809), ám ekkor még a képzőművészet jobban érdekelte. Festőművésznek készült, ezért a bécsi akadémián tanult (1811–1812), ahol portréfestészettel és akvarellekkel foglalkozott és elsajátította a rézmetszést. Rövid ideig Itáliában élt, ahol képei eladásából tartotta fenn magát, majd visszatért Pestre.
Pesten már elsősorban drámákat írt (Szécsi Mária, 1817; A kérők, 1817; Stibor vajda, 1818), majd a székesfehérvári társulat nagy sikerrel mutatta be egy korábban írt művét (A tatárok Magyarországon, 1819). Országosan ismertté vált, hátralévő rövid életében kizárólag irodalommal és a hazai irodalmi élet szervezésével foglalkozott. Az Aurora szerkesztőjeként (1822–1831) fiatal írókat (pl. Vörösmarty Mihály) gyűjtött maga köré, az így szerveződött Aurora-kör meghatározó szerepet játszott a modern irodalom megszervezésében, új költői nyelv kialakításában, új irodalmi műfajok meghonosításában. Drámák mellett ekkor már elsősorban kisprózát, novellákat írt (Tollagi Jónás Pesten, 1822; Barátság és szerelem, 1823; Mit csinál a gólya, 1823; Tihamér, 1824). Ekkor írta meg legismertebb költeményét a Mohács c. elégiát is (1824). Igazi műfaja azonban a színmű, a kora társadalmát gúnyosan ábrázoló komédia lett (A betegek, 1826; Szeget szeggel, 1827; A leányőrző, 1827; Hűség próbája, 1827; Három egyszerre, 1829).
Élete utolsó hónapjait súlyos betegen, Pesten, a Kappel-házban (Budapest, Belváros, Váci utca 19.) töltötte. Barátai, tisztelői sorra látogatták meg a nagybeteg írót, aki új lap, egy irodalmi és politikai napilap (Jelenkor) megindítását szervezte (főszerkesztőnek legtehetségesebb tanítványát, Vörösmarty Mihályt nevezte meg), ill. megírta utolsó történeti drámáját, a Csák Mátét (1830). Pesten, a Kappel-házban halt meg, ugyanott ahol huszonöt évvel később Vörösmarty Mihály is. Vörösmarty temetése pedig Kisfaludy halálának napján és órájában volt. A minden korábbinál nagyobb temetés az önkényuralom elleni kiállás, tkp. az első nemzeti gyászünnepnek és a két nemzeti költő melletti kiállásnak is tekinthető (1855. nov. 21-én).
(A kép forrása: Art Collection of the Hungarian Academy of Sciences)