Rövid leírás
A Tanácsköztársaság alatt a Művészeti Direktórium tagja (1919), majd Kassán és Kolozsvárott alkotott (1920–1927). A II. világháború után Podolini munkás-szabadiskolája és a Derkovits Népi Kollégium tanára (1945), a Magyar Képzőművészeti Főiskola ny. r. tanára (1946– 1952), egy. tanára (1952–1969) és a Festő Tanszék vezetője (1946–1969). A Képzőművészek Új Társasága (KUT) alapító tagja (1924-től), alelnöke (1941), a Szocialista Képzőművészek Csoportja tagja (1942–1945). A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének vezetőségi tagja (1949).
Korai képeit még impresszionisztikus felfogás jellemezte, a fordulatot párizsi útja jelentette (1911), majd a kép motívumának geometrikus síkokra és alakzatokra való bontásával foglalkozott. Az 1910-es években már a kubizmus egyik legjelentősebb magyarországi képviselője (Önarckép almával, szénrajz, 1912). Logikai rend szerint felépített világát a forradalmak bukása után líraibb hangvétel váltotta fel, korábbi sokalakos alkotásait Cézanne hatását tükröző csendéletek, gazdagabb koloratúra váltották fel, Derkovits Gyula útmutatása alapján rézkarctechnikával is próbálkozott. A kecskeméti művésztelepen megismerkedett a nagybányai mesterek munkáival, ekkor számos bibliai kompozíciót is készített (Hegyi beszéd, 1916–1917), majd kapcsolatba került Kassák Lajos és a köré csoportosuló aktivistákkal, rendszeresen szerepelt kiállításaikon. Az 1930-as évek oldottabb időszakában tematikája gazdagodott, felszabadultabb, líraibb önarcképek, csendéletek, enteriőrök, tájképek születtek műtermében. Egyre több időt töltött Szentendrén, ahol expresszionisztikus szín- és ecsetkezelésű, atmoszferikus hatású képeket festett. A képek szerkezeti vázát hangsúlyozó kompozícióit a lágyabb körvonalak, finomabb pasztellszínek tették oldottá.
A II. világháború után kompozíciói geometriai szerkezetessége ismét erősebbé vált, figuráit széles fekete kontúrokkal emelte ki, az 1950-es években csendéletei mellett a korszellem hatására munkásábrázolásokat is készített (Kaktusz csendélet, 1950; Asztalos, 1950). Az 1960-as évek műveit romboid alakúvá váló kubisztikus formák, alakokkal benépesített szentendrei tájak jellemezték (Sétálók, 1963). A kompozíciót kontúrral jelzett rombusz alakú, ill. romboid síkokra bontotta. A figurák mögött vertikális és horizontális metszésekkel megrajzolt szentendrei házak és háztetők láthatók. Pályája végén, utolsó alkotói korszakában számos üvegablaktervet és nonfiguratív üvegkompozíciókat készített (Hármas üvegablakok, 1972–1973). 1945 után aktív közéleti szerepet vállalt, művészetelméleti tevékenysége is jelentős.
(A kép forrása: https://cultura.hu/kultura/kmetty-janos-onarckepei/)