Rövid leírás
Jogi tanulmányai befejezése után Sátoraljaújhelyen ügyvéd (1824–1832), majd bekapcsolódott a Zemplén vármegyei közéletbe. Az 1832–1836. évi országgyűlésen három távollévő főrend képviselője, barátságot kötött Kölcsey Ferenccel és Wesselényi Miklóssal, nemsokára a reformellenzék egyik véleményformáló, meghatározó személyisége lett. Népszerűségéhez hozzájárult az országgyűlés ülésezése alatt szerkesztett Országgyűlési Tudósítások (1832–1836), majd a Törvényhatósági Tudósítások c. lapja (1836–1837; betiltották, négy év fogságra ítélték; amnesztiával szabadult: 1840).
Szabadulása után a liberális Pesti Hírlap szerkesztője (1841–1844), az általa meghonosított vezércikkekben élesen támadta a feudális kiváltságokat, az ország alkotmányos függetlenségéért és a polgári szabadságjogok megteremtéséért küzdött. Tevékenysége nemcsak a konzervatív tábor, de gr. Széchenyi István éles bírálatát is kiváltotta (Kelet Népe, 1841), Kossuth válasza (Felelet, 1844); kettejük vitája a 19. századi magyar történelem egyik jelentős eseményévé vált, amelybe a reformkor vezérszónokai szinte kivétel nélkül bekapcsolódtak: kezdetben Széchenyit, később egyre inkább Kossuthot támogatva. Kormányzati nyomásra távoznia kellett a Pesti Hírlaptól, az Országos Védegylet Hetilapjában működött (1844-től). Az 1847–1848. évi országgyűlésen Pest vármegye követe és az ellenzék vezére. Az Ellenzéki Párt az általa megszerkesztett formában fogadta el az Ellenzéki Nyilatkozatot.
A forradalom és szabadságharc alatt a Batthyány-kormány pénzügyminisztere (1848. ápr. 7.–1848. szept. 12.), a Honvédelmi Bizottmány elnöke (1848. okt. 8.–1849. ápr. 14.), ill. mint a Honvédelmi Bizottmány elnöke tényleges kormányelnök (1848. nov. 26.–1849. ápr. 14.). Magyarország kormányzója (1849. ápr. 14.–1849. aug. 11.). Döntő szerepet játszott a forradalom eredményeit rögzítő törvények elfogadtatásában, valamint a bécsi udvar ezekhez való hozzájárulásának kikényszerítésében. A kormány lemondása után minden erejét, diplomáciai készségét a forradalom eredményeinek megvédésére, a bonyolult gazdasági, társadalmi problémák megoldására fordította. Kezdeményezte a Habsburg-ház trónfosztását (a debreceni országgyűlésen, 1849. ápr. 14-én, ugyanekkor nevezték ki kormányzóvá!).
A forradalom bukása után Törökországba menekült (1849–1851: Vidinben, Sumenben élt, majd Kütahyába internálták). Nagy hatású előadókörúton népszerűsítette a magyar forradalmat (Angliában és az Egyesült Államokban, 1851–1852), Londonban telepedett le (1852). Úgy vélte, hogy a nagyhatalmak ellentéteit kihasználva visszaállítható lehet Magyarország függetlensége, ehhez keresett szövetségeseket Nyugat-Európában. A külföldi támogatásra épített tervei azonban sorra meghiúsultak, jóllehet elképzelése és személyisége is rendkívüli népszerű volt, az európai egyensúlyra ügyelve az önálló magyar államot sem Anglia, sem III. Napóleon francia császár nem támogatta. Utolsó évtizedeiben Olaszországban, Torinóban (= Turin) élt. Az 1860-as években híres vitát folytatott Deák Ferenccel: határozottan elutasította a kiegyezést az udvarral (Cassandra-levél, 1867).
(A portrékép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/Lajos_Kossuth)