Rövid leírás
Korai alkotói korszakát realista és naturalista stílusban írt novellák határozták meg, amelyek a századforduló városi és polgári irodalmának közegében fogantak, helyenként teret adva a neoromantikus és biedermeier elemeknek is. Műveinek témái a kisvárosi emberek világa, az éjszakai élet színterei, hősei a polgári társadalom válságtüneteit viselik magukon, motívumai a Szindbád-novellákat előlegezik. 1897 tavaszán végleg Budapestre költözött, írásai rendszeresen megjelentek a Fővárosi Lapokban és az Egyetértésben. Ugyanebben az évben jelent meg első jelentősebb novelláskötete, a turgenyevi hangvételű Üres a fészek (1897), majd két évvel később az Ifjúság (1899). E két kötet első alkotói korszakának reprezentatív gyűjteménye, történeteiben a városi tematika mellett megjelent a vidéki kúriák cselekményszegény világa is. A Szindbád megjelenését megelőző korszak az útkeresés ideje. Az 1900-ban írt, de csak 1906-ban megjelent regényei, A podolini kísértet és az Andráscsik örököse, ill. A bűvös erszény (1908) is mikszáthos allúziókat tartalmaz, ám A magyar jakobinusok (1912) már saját hangjának megtalálását mutatja. Ebben az alkotó időszakában jelentek meg a középkori haláltáncmotívumot kibontó zsoldostörténetei is (Középkori álom, 1906), amellyel végképp lezárta „mikszáthos korszakát”, s ezzel kialakította a prózapoétikáját jellemző szimbolista stílust és novellaszerkezetet.
1906-ban kezdte el írni korábbi elbeszéléseiből és rajzaiból a Szindbád-történetek motívumait, amelyet Szindbád ifjúsága (1912) és Szindbád utazásai (1912) címmel gyűjtött kötetbe. E két novellafüzér az érett író első korszakának (1910–1918) nyitódarabjai, Szindbád az író sajátos alteregója. Krúdy kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életében írta a „magyar hajós” történeteit. A kötetek korai elbeszéléseivel új novellatípust teremtett, a lírai novellát, amelyet a hangulati elemek, az álomszerűség, a víziók, az erős képi stilizáltság, ill. több idősík összemosása jellemez. A főhős ifjúságának, szerelmi kalandozásainak, a százhét nő meghódításának történetei később hangulati változáson mentek keresztül, az ezt követően született novellák hangvétele dezillúzióba csap át, alakjaiban a hazugságot és az öncsalást, a dekadenciát ábrázolta, figurái önmaguk paródiájaként jelennek meg. Az első országos elismerést A vörös postakocsi (1913) c. regény hozta meg számára, a kötet nyolc hónap alatt három kiadást ért meg. A szinte különálló novelláknak is felfogható fejezetekből álló regény képzeletbeli-álombeli helyszínekre viszi szereplőit, akiket valós alakokról mintázott az író: Alvinczi Eduárdban Szemere Miklósra, Rezeda Kázmérban pedig magára Krúdy Gyulára ismerhetünk. A regény hősei, motívumai visszatérnek az Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), a Nagy kópé (1921) és A kékszalag hőse (1926) c. műveiben.
Második, érett alkotói korszakának (1918–1921) regényei többnyire a Nyírséghez kapcsolódnak, műveiben a Nyírség mondavilágát és mitológiáját rajzolta meg. Az Asszonyságok díja (megjelent: 1920) a kortársak szerint a „pesti regények legkiválóbbika”, realista kompozícióját nem töri meg a lírai-látomásos nyelvezet, s az 1920-as évek fordulóján Krúdyra annyira jellemző szürrealista, expresszionista és szimbolista képalkotás. Az önéletrajzi ihletésű N. N. Egy szerelemgyerek (1920; megjelent: 1922) a nyírségi élet nagy lírai tablója, amelyben az öregedő író emléket állít ifjúkorának, hősének metaforikus útkeresésével az életbe való beavattatást ábrázolta. E korszakának utolsó műve, a Mit látott vak Béla szerelemben és bánatban befejezetlen regény, ám nyelvi szempontból ez az író legradikálisabb kísérlete. Utolsó, lírai-realista korszakának (1922–1933) legjelentősebb műve a Hét bagoly (1922), amely szintén a „pesti regények” egyike. Hőse, a beszélő nevű köz- és váltóügyvéd, Szomjas Guszti a fővárosba visszatérve egyszerre keresi elmúlt ifjúságát, múltját, ugyanakkor újabb kalandokon keresztül ismeri meg jelenkora Pestjének társadalmát és embertípusait. Krúdy Gyula hősén keresztül a nemzedék- és korszakváltás dilemmáját fogalmazta meg. Sorra jelentek meg történelmi regényei, amelyek közül az Ál-Petőfi. Lehullt csillag fénye (1922) és a Rózsa Sándor (1923) az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot követő évtizedeket idézi meg. Szívesen foglalkozott a magyar történelem tragikus korszakaival is (A templárius, 1923), s ezen művek közül kiemelkedik még a Három király trilógiaként felfogható regényei (Mohács, 1927; Festett király, 1931; Az első Habsburg, 1933). Történelmi regényeit hosszas kutatómunka, számos korabeli forrás részletes tanulmányozása után írta meg, ám a nagy történelmi tablók helyett inkább sajátos életképek sorozatát, a makrotörténelem helyett mikrohistóriát ábrázol. A „félmúltban” játszódó művei közül A tegnapok ködlovagjai (1925) a dualizmus regényes enciklopédiája, az Ady Endre éjszakái (megjelent: 1948) a költőtársról szóló visszaemlékezés; e két művében a korszak politikai és művészvilágának állít hiteles emléket.
(A kép forrása: Wikipédia)